„Egyáltalán nem igazságos döntés!” – doppingvétség miatt marad le az olimpiáról a magyar vívó

Thumbnail for 5878815

Doppingvétség miatt két évre eltiltották a versenyzéstől a párbajtőröző Kun Annát, így nem indulhat a párizsi olimpián.

A kvótát kiharcoló párbajtőröző azzal követett el doppingvétséget, hogy tizenkét hónapon belül háromszor sikertelenül próbáltak meg tőle mintát venni. A 28 éves vívó április 5-én jelentette be közleményben, hogy eljárás zajlik ellene, de kedden a Nemzeti Sportnak elárulta, a meghallgatása után eltiltották május 10-től.

„Borzasztóan dühös vagyok magamra és a rendszerre, és csalódott vagyok a döntés miatt. Ameddig a lehetőségeim engedték, keményen küzdöttem magamért és az igazamért.

Egyáltalán nem érzem igazságosnak ezt a döntést, és úgy gondolom, hogy a figyelmetlenség miatt elkövetett hibám nem egyenlő a büntetés mértékével

– mondta Kun az NSO-nak.

A világranglista negyedik helyezettje kiemelte, sosem használt tiltott szereket. Ugyanakkor a döntést követően abban se biztos, hogy folytatni tudja a pályafutását.

„Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom, hiszen egy ekkora törés után nem biztos, hogy valaha fogok még pengét a kezemben. Hosszú folyamat lesz ennek a feldolgozása” – írta Kun Anna, aki szerint új fejezet kezdődik az életében, tele bizonytalansággal, ezért most időre és nyugalomra van szüksége, ezért további nyilatkozatot egy ideig nem ad a sajtó képviselőinek.

Női párbajtőrben Kun egyéni kvótát szerzett, eltiltása miatt azon országok képviselői közül, akik csapattal nem szereztek kvótát, Európából két vívó kerülhet a mezőnybe. Ebben Kun Anna mögött az észt Nelli Differt következik, közvetlenül utána pedig Muhari Eszter, így a felszabadult hely neki járna.

Frissítünk!

Boczkó Gábor szövetségi kapitány az M1 aktuális csatornának elmondta: sajnálják az ügyet és Kun Annának minden segítséget meg fognak adni, hogy “gyorsan elteljen” a két év, és várják vissza. A kapitány Muhari kapcsán elmondta, hogy a nemzetközi szövetség (FIE) engedélye kell az ő olimpiai szerepléséhez. Ehhez a magyar szövetség benyújtja a papírokat, jelezve, hogy Kun Anna elfogadja a büntetését és megkezdi annak letöltését.

The post „Egyáltalán nem igazságos döntés!” – doppingvétség miatt marad le az olimpiáról a magyar vívó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest