Marozsán és Fucsovics is olimpiai kvótásnak tekinthető

Thumbnail for 5928439

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a kvótákról határozó hétfői rangsorban Marozsán a 42., Fucsovics pedig az 55. helyen áll, és mindkettő garantált részvételt jelent alanyi jogon. A nemzetközi szövetség (ITF) szerdáig értesíti az érintett nemzeteket az egyéni indulásról, 19-ig kell visszaigazolni a részvételt, és hivatalosan nevezni a párosra.

A két magyarnak jó esélye van a párosban is indulni, de ez a következő hetekben dől el.

Az ITF július 4-én, Wimbledonban jelenti be a végső listát a 172 sportoló (86 férfi és 86 nő) nevével. A sorsolás július 25-én lesz, az olimpiai teniszversenyek július 27-től augusztus 4-ig tartanak a Roland Garros salakpályáin.

Egyéniben 64-es, párosban 32-es a tábla, vegyes párosban 16-os. Utóbbiban július 24-én lesz a feliratkozás csak azoknak, akik már kvalifikáltak a másik négy versenyszám valamelyikében.

A vasárnap zárult Garroson a második fordulóig jutott Marozsán amúgy egy helyet javított, míg a nyitókörben kiesett Fucsovics egy helyet rontott előző pozíciójához képest.

A párizsi elődöntőben alulmaradt olasz Jannik Sinner átvette a világelsőséget Novak Djokovictól, aki megszakításokkal 428 hétig állt az élen. A napokban térdműtéten átesett szerb klasszis már csak harmadik, a második helyen a Garroson harmadik Grand Slam-trófeáját begyűjtő spanyol Carlos Alcaraz áll.

A nőknél a legjobb magyar, Bondár Anna négy helyet javítva a 108., a vasárnap Bariban döntős Udvardy Panna a 133., míg a ‘s-Hertogenbosch-ban főtáblára jutott Gálfi Dalma a 138.

Az immár négyszeres Garros-győztes lengyel Iga Swiatek utcahosszal, 3707 pontos előnnyel vezeti a WTA-rangsort.

(MTI)

Kapcsolódó
Szédületesen nagy meccsen verte Zverevet, Alcaraz nyerte a Roland Garrost

Pályafutása során három borításon is Grand Slam-tornát nyert Carlos Alcaraz, aki a 2022-es US Open-sikere, majd a tavalyi wimbledoni győzelme után ezúttal salakon, a Roland Garroson győzött.

The post Marozsán és Fucsovics is olimpiai kvótásnak tekinthető first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest