Verekedés miatt állt a játék a Fradi BL-meccsén

Thumbnail for 3585172

Kemény sport a vízilabda, de a Mladost Zagreb-Ferencváros mérkőzés a Bajnokok Ligájában a kelleténél jóval durvább volt.

A negyedik negyedben állt is a játék, amikor Jansik Szilárdot a víz felett ütötte meg a rivális játékosa, Matias Biljaka.

„A negyedik negyed közepén, egy kapott gól után holtidőben összeakadtunk a Zágráb egyik védőjevel, s ő víz felett, jól láthatóan ütött. Én végleges kiállítást kaptam ő pedig 4 percest brutalitás miatt. Büntetőt azért nem lőhettünk, mert holtidőben történt a dolog. Így a mérkőzés hátralévő 5 és fél percéből 4 percig emberelőnyben voltunk” – mesélte el a vlv.hu-nak Jansik, mi is történt pontosan. Megúszta sérülés nélkül az esetet, a szemét találta el egy kicsit az ellenfél.

A videón 57:00-tól látható az eset:

A játék amiatt állt le percekre, mert a játékvezetők tanácstalanok voltak, mit is ítéljenek. Jött aztán a fent említett döntés, az akkor már kétgólos előnyben lévő Ferencváros pedig a későbbiekben csak még biztosabbá tette a győzelmét és 9-6-ra nyert.

Magyar csapat vette el a vízilabda BL nagyágyújának veretlenségét
Nagy győzelmet aratott az OSC, de a szó szerinti összecsapás a Ferencváros meccsén történt.

A következő, 10. fordulóban a címvédő Fradi majd a Pro Reccóval játssza a csoport szuperrangadóját. Az olaszokat a legutóbbi játéknapon legyőzte az OSC Újbuda.

A csoport állása 9 forduló után

1. Pro Recco és FTC-Telekom Waterpolo 20-20 pont, 3. A-Híd OSC Újbuda 19, 4. Mladost Zagreb 16, 5. CN Terrassa (spanyol) 13, 6. CN Marseille (francia) 10, 7. Waspo Hannover (német) 6, 8. Dinamo Tbiliszi (georgiai) 0

Tovább a cikkre: Sport24

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest