Fontos üzenet lesz Magyar Pétertől, hogy mihez kezd Balásy vezeklésével
Ha elfogadja Balásy Gyula felajánlott cégeit, részben a saját pénzét pakolhatja másik zsebébe az állam. Kérdés az is, mit vár el cserébe az üzlettől bármikor…
Ha elfogadja Balásy Gyula felajánlott cégeit, részben a saját pénzét pakolhatja másik zsebébe az állam. Kérdés az is, mit vár el cserébe az üzlettől bármikor…
Júliustól sok banknál és telekommunikációs cégnél a tavalyi infláció mértékével emelkedhet a szolgáltatások díja az önkéntes árstop kifutásával, de olyan szolgáltatóra is van példa, amely…
Az olajárak csütörtökön tovább estek, a Brent újra 100 dollárt közelíti, miután erősödtek a remények egy amerikai–iráni megállapodásra, amely a Hormuzi-szoros fokozatos újranyitását eredményezheti. Hasonló…
Palkovics László volt ipari és technológiai miniszter megerősítette, hogy a kormányüléseken többször is napirendre kerültek az akkumulátorgyárak szennyezésével kapcsolatos ügyek, miközben a Külgazdasági és Külügyminisztérium…
India nagyot ugrott 2026 első negyedévében a napenergia terén: a fotovoltaikus termelés az ország teljes beépített villamosenergia-kapacitásának 28,4 százalékát adta, miközben a megújuló energiaforrások aránya…
Nem hamis a levél, mégis átverés – így működik a PayPal-os trükk. Tovább az erdeti cikkre:: Origo
Nehéz időket él meg a Párt. Tovább az erdeti cikkre:: Origo
Válságban a német kormány, szétesőben a CDU. Kiszelly Zoltán nyilatkozott lapunknak. Tovább az erdeti cikkre:: Origo
Új oldalát mutatja meg Jókai. Tovább az erdeti cikkre:: Origo
Milliók pénztárcája vastagodhat. Tovább az erdeti cikkre:: Index
Tovább az erdeti cikkre:: Index
Red flag-ek és szakértői tanácsok a láthatatlan adatgyűjtés ellen. Tovább az erdeti cikkre:: Femina
Először alkalmazták közvetlenül az EU Alapjogi Chartájának értékeit rögzítő 2. cikket. Tovább az erdeti cikkre:: Origo
Az egyik önkormányzati cég irodájában is jártak. Tovább az erdeti cikkre:: Index
Úgy tűnik az előző városvezetés ügyei miatt vonultak ki a rendőrök, de hivatalosan egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi indokolta az akciókat. Tovább az erdeti…
A motoros előtte egy autóval ütközött. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
A hivatalos közlemény szerint két hónapra, vagyis hat mérkőzésre kapott eltiltást, mivel „nyilvános cselekedeteivel aláásta a sport méltóságát és illendőségét”. Ezúttal az Albacete elleni, pénteki…