Pécsi nélkül, de Szoboszlaival és Kerkezzel utazott el Amerikába a Liverpool
A 31 fős együttes a klub közleménye szerint két hetet tölt majd az Egyesült Államokban, ahol három mérkőzés vár rá: szombaton Nashville-ben a Sunderland ellen…
A 31 fős együttes a klub közleménye szerint két hetet tölt majd az Egyesült Államokban, ahol három mérkőzés vár rá: szombaton Nashville-ben a Sunderland ellen…
A szövetség elemzi a játékvezetői jelentéseket és a mérkőzésről készült felvételeket, mielőtt döntene a szankciók kiszabásáról, írta a Marca. A vizsgálandó incidensek között szerepel Leandro…
Az argentin játékos közösségi oldalán gratulált Spanyolországnak az elveszített vb-döntő után. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
„Óriási a fájdalom, és időbe telik, mire ez a seb begyógyul. De én minden jóba belekapaszkodom” – írta közösségi oldalán Lionel Messi. A meccsekbe, amelyeket…
A kezdeményezés előzménye, hogy Lázár János, az MTSZ elnöke május végén benyújtotta lemondását, majd ezt követően több elnökségi tag is távozott, hangot adva a megújulás…
Az első argentin világbajnoki cím bűnben fogant. Az argentin katonai junta véres gyilkosságok övezte csalássorozatának végtermékeként emelhette fel argentin csapatkapitány először a trófeát – Mario…
Szoboszlai Dominik magyar csapattársa nélkül kezdi az idényt. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
Az elődöntők rendkívül izgalmas és felettébb kiszámíthatatlan párosításai után, ha lehet, még egyedibb döntő következett: Spanyolország és Argentína barátságos meccset is legutóbb nyolc évvel ezelőtt…
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
Lenne pár kérdésünk a szülőkhöz. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
Szpasszkijt és Kaszparovot is térdre kényszerítette, és Magnus Carlsen sem fogott ki rajta. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
Öcsi bácsi, Isten vele! Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
Minden idők egyik legnagyszerűbb angol futballistája 75 éves volt. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
Az angol válogatott volt szövetségi kapitánya június elején közölte, hogy negyedik stádiumú rákban szenved. A család közleménye szerint felesége és lányai vele voltak, amikor távozott…
Egyelőre nem tudni milyen messze járt a csúcstól. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
A volt válogatott labdarúgó az Index stúdiójában értékelte a vb-t. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport
A világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó-válogatott kapura lövési kísérlet nélkül zárta a rendes játékidőt a spanyolok elleni vasárnapi fináléban, ilyesmire 1966 óta csak kétszer volt példa…
Visszatért a győztes útra. Tovább az erdeti cikkre:: IndexSport