Csák János volt kulturális miniszter kifelejtette a záró vagyonnyilatkozatából a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványban betöltött kuratóriumi elnöki tisztségét. Ez azért is meghökkentő, mert ezt a hibát tavaly év elején is elkövette, és miután a 24.hu kiszúrta ezt, kénytelen volt utólag módosítani a bevallását.
A tárcája ezt akkor azzal magyarázta, hogy Csák a kinevezésekor lemondott a tiszteletdíjáról, és semmilyen juttatást nem kap az alapítványtól. Csakhogy a vagyonnyilatkozatokban a díjazás nélkül ellátott tisztségeket is fel kell sorolni, így a vagyonkezelő alapítványokban betöltött pozíciókat is, márpedig a tárcavezető a tisztségről nem mondott le. A miniszter akkor eleget is tett a kötelezettségének: cikkünk megjelenése után három nappal kijavította a nyilatkozatát.
Mint ismert, Csák János a júniusi EP-választást követően jelentette be váratlanul a lemondását a miniszteri posztról, ezért kellett új vagyonbevallást készítenie.
A Fudan Egyetem alapítványa a napokban került be ismét a hírekbe, miután az ügyészség nyomozást rendelt el azt követően, hogy Vadai Ágnes DK-s képviselő az alapítványról írt cikkünk állításait kérdés formájában feltette Polt Péter legfőbb ügyésznek. Írásunkban a többi között arról számoltunk be, hogy úgy fizettek ki tavaly közel 80 millió forintot az alapítvány vezető tisztségviselőinek, hogy a kínai hátterű egyetem létre sem jött Budapesten, sőt már a megvalósítása is lekerült a napirendről, ezért az ellenzéki képviselő szerint adódik a kérdés:
végeznek-e egyáltalán érdemi munkát az alapítvány vezetői?
Kerestük Csák Jánost, hogy miért felejtette ki ismét a kuratóriumi elnöki tisztséget a vagyonbevallásából, illetve mit szól ahhoz, hogy nyomozást rendeltek el az alapítványnál, de cikkünk megjelenéséig nem reagált.
The post Csák János ugyanazt a hibát követte el a vagyonbevallásában, mint tavaly first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu