Szúnyoginvázió követheti az őszi árvizet

Thumbnail for 6122255

Őszi szúnyoginvázióval fenyeget az árvíz, hiszen a Dunán és a Lajtán levonult árhullám után a folyók árterein olyan víztestek maradtak vissza, amelyekben tömegesen fejlődhetnek ki a csípőszúnyogok lárvái – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményéből.

A meteorológiai előrejelzések szerint a nappali hőmérsékletek ráadásul még segítik a lárvák kifejlődését, ezért október első felében jelentősebb szúnyogártalom alakulhat ki a Duna és Lajta menti településeken.

Ezt megelőzendő, a szakemberek október első hetében biológiai gyérítési módszerrel lépnek a fel a szúnyoglárvák ellen a két folyó mentén, illetve a Rába és a Duna torkolatánál.

Az ártéren autókról, a járművel nem megközelíthető helyeken kézi permetezőkkel, a növényzettel sűrűn borított területeken pedig repülőről végeznek biológiai szúnyoggyérítést. Az ártéri erdőkben repülőről granulátumot szórnak a vízbe, autóról és kézi permetezőből pedig folyadék formában juttatják ki a természetes fehérjetartalmú szert, amely a lárvák számát csökkenti.

Ez a fehérje az alkalmazott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, köztük az árvaszúnyogokra is ártalmatlan. Összesen 2850 hektárnyi vízfelületen, főként a lakott teleülések közelében juttatják ki a lárvák elleni szelektív készítményt. A természetvédelmi oltalom alatt álló területeken biológiai szúnyoggyérítés sem végezhető.

Kapcsolódó
Miért van ilyen sok szúnyog idén?

Szakértő magyarázta el nekünk, honnan jött a rengeteg vérszívó, illetve azt is elárulta, milyen módszerekkel védekezhetünk ellenük, és melyik szúnyogriasztókra pénzkidobás költeni.

The post Szúnyoginvázió követheti az őszi árvizet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest