Ismét probléma adódott a SpaceX rakétájával

Thumbnail for 6124611

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szeptember 30-án azt közölte, hogy a SpaceX-nek ki kell vizsgálnia, miért hibásodott meg Falcon 9 rakétájának második fokozata a NASA szombati küldetése során – írja a Reuters. Három hónapon belül harmadszor adódik probléma a korábban kifejezetten jól teljesítő rakétával, először egy júliusi misszió során lépett fel hiba, majd augusztusban ismét gond volt az űreszközzel.

A SpaceX szeptember 28-án indított el két űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – a Crew Dragon kapszula, amely az űrben rekedt asztronautákat fogja hazaszállítani, rendben dokkolt az ISS-re. A Falcon 9 második fokozata fő feladata elvégzése után nem tudta ismét bekapcsolni hajtóműveit, hogy irányítottan az óceánba csapódjon.

A probléma nem okozott kárt vagy sérülést, de az FAA elrendelte a vizsgálatot.

A rakéta a Csendes-óceánban, a kijelölt biztonsági zónán kívül eső területen zuhant le. A SpaceX szerint a Falcon 9 használatát azt követően folytatják csak, ha megértették az eset okait.

Az elmúlt időszakban ez a harmadik alkalom, amikor repülési tiltást vezet be az FAA a rakétára. Ezt megelőzően kifejezetten kevés gond volt a Falcon 9-cel, amely mára a nyugati világ elsőszámú űrrakétája lett. A mostani vizsgálat az FAA felügyelete mellett zajlik, a lezárást követően ismét repülhet az űreszköz.

The post Ismét probléma adódott a SpaceX rakétájával first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest