Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség az eljárást, ami azért indult, mert Magyar Pétert feljelentették szexuális kényszerítés miatt

Thumbnail for 6125334

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, ami azután indult, hogy egy magánszemély feljelentést tett Magyar Péterrel szemben szexuális kényszerítés miatt – közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megkeresésünkre.

Júliusban egy, a nyilatkozatot csak kitakart arccal vállaló nő, Ádám Laura beszélt a TV2 hírműsorának arról, hogy a Tisza Párt elnöke erőszakoskodott vele. Azt állította, hogy a Tinderen ismerkedett meg a politikussal, akivel egy ötcsillagos hotelban találkozott. Állítása szerint Magyar agresszíven viselkedett vele, „le kellett lökdösnie” magáról, ezt követően a politikus sértegette őt, majd képeket mutatott neki a korábbi hódításairól.

Magyar Péter úgy reagált:

Először azzal hazudják tele a sajtót, hogy fiatalkorúakat zaklattam egy olyan szórakozóhelyen, ahova egyébként 18 év alattiak be sem tehetik a lábukat. (…) Aztán most megfizetnek egy hölgyet, aki előad egy újabb mesét arról, hogy vele is erőszakoskodtam. Amiből megint egy szó sem igaz. Olyan mondatokat adnak a számba, amiket én soha senkinek nem írtam és mondtam. Egy nap után kiderült a hölgyről, hogy fideszes önkormányzati jelölt volt.

A magánszemély feljelentésének alapja az Index július 10-ei cikke volt, de Ádám Laura szavai körbejárták a kormánymédiát.

A cikk idézte a nő közösségi médiában közzétett bejegyzését is, amelyben az érintett azt állította, hogy évekkel ezelőtt “randizott» Magyar Péterrel, aki ennek során agresszíven lépett fel vele szemben. A feljelentő a cikken és a bejegyzésen felül hivatkozott a nő televízióban közzétett azon nyilatkozatára is, miszerint a férfi “szexuális ragadozóként» viselkedett

– mondta Kovács Katalin, hozzátéve, hogy a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt rendelt el nyomozást a feljelentés után.

Az ügyész elmondta, hogy az eljárás során beszerzett adatok alapján megállapítható, hogy Magyar Péter és a nő tavaly szeptemberben ismerkedett meg egymással az egyik internetes társkereső oldalon, majd több mint kéthetes üzenetváltás és beszélgetés után együtt töltöttek egy hétvégét egy szállodában.

A közösen használt privát hotelszobában bűncselekmény nem történt, mivel a bűncselekmény jogi tárgya, a közszemérem a társadalomra való veszélyességhez megkívánt módon nem sérült. Mivel a cselekmény nem bűncselekmény, ezért megalapozott gyanú közlésére az eljárásban nem kerülhetett sor

– tette hozzá az ügyész, jelezve, hogy szexuális kényszerítés bűntettének gyanúja – amit a híradásokból tájékozódó magánszemély fogalmazott meg a feljelentésében – nem merült fel Magyar Péterrel szemben.

Az ügyészség azt is közölte, hogy mivel a nő a büntetőeljárás során a hatóság előtt nem követett el közvádra üldözendő bűncselekményt, vele szemben nem volt helye eljárás megindításának.

The post Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség az eljárást, ami azért indult, mert Magyar Pétert feljelentették szexuális kényszerítés miatt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest