Két hónappal meghosszabbították a 19 éves lány letartóztatását, aki négy embert is megkéselt Mosonmagyaróváron

Thumbnail for 6126341

Továbbra is rács mögött marad az a 19 éves lány, aki augusztus végén, minden ok nélkül, négy embert is megkéselt Mosonmagyaróváron – tudta meg a 24.hu.

Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és november 27-ig meghosszabbította a bűncselekménnyel gyanúsított lány letartóztatását. Ezt továbbra is a büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie.

Az ügyész kérdésünkre elmondta méh, hogy a fiatal lány továbbra sem tett vallomást az ügyben.

A brutális bűncselekmény augusztus 24-én délután történt. Kíra, minden ok nélkül, többször is megszúrta az apját és nagymamáját egy konyhakéssel, a lakásukban, majd elment hazulról. Ezután odament az utcán egy ismeretlen férfihez, majd,

Megölhetlek?

felkiáltással, őt is megszúrta.

Ezt követően egy dohányboltban dulakodott az eladóval, aki megpróbálta elvenni a nőtől a kést, de a gyanúsított a karján, vállán őt is megszúrta, majd kiment a boltból. Végül a tini bement egy másik dohányboltba, ahonnan kizavarta az eladót, majd elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. A berendezésben és az árukészletben másfél milliós kár keletkezett. A vérfürdőt rendező tinit végül a TEK-esek fogták el.

A szúrások következtében a lány édesapja súlyos, életveszélyes, nagymamája súlyos, várhatóan maradandó, míg a másik két megszúrt ember könnyű sérüléseket szenvedett. Az elkövető szervezetében többféle kábítószert is találtak. A több ember ellen elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt letartóztatott fiatal nő megtagadta a vallomást az elfogását követő kihallgatása során, és azóta sem árulta el, hogy mi motiválta a tettét.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és november végéig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

The post Két hónappal meghosszabbították a 19 éves lány letartóztatását, aki négy embert is megkéselt Mosonmagyaróváron first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest