Főkert: a Margitsziget állapota még napokig nem engedi, hogy megnyissák

Thumbnail for 6129545

A kockázati tényezők figyelembevételével az egyetlen felelős, szakmailag is indokolt döntés a Margitsziget lezárásának meghosszabbítása – közölte a Főkert csütörtök délután a Facebook-oldalán. Azt írták, a zárás feloldására akkor lesz lehetőség, ha az árvíz utáni balesetveszély teljes mértékben elmúlt.

A Főkert közölte: szerdán a szakemberek befejezték a Margitsziget faállományának átvizsgálását. A vizsgálatok kifejezetten jó állapotban találták az állományt, abban csak minimális károk keletkeztek az árvízzel összefüggésben.

A talajviszonyokat viszont továbbra sem lehet stabilnak tekinteni – hívták fel a figyelmet. Bejegyzésük szerint a sziget területe változatos képet mutat: bizonyos, magasabban fekvő területek már kiszáradtak, ám vannak olyan, mélyebben fekvő területek, amelyeknek csak a felső rétegei száradtak ki.

Azt írták, a különböző telítettségű talajrétegek egymáshoz képest elmozdulhatnak, ami akár a fák kiemelkedését is okozhatja. Emlékeztettek rá, hogy hasonló jelenségnek voltak tanúi a 2013-as árvíz során is.

Arra is kitértek, hogy az elkövetkező napok csapadékos időjárása lassíthatja a talaj kiszáradásának folyamatát, a felső, kiszáradt réteg újra telítődhet.

Megtörténhet – magyarázták a posztban –, hogy a mélyebb rétegek magasabb nedvességtartalma miatt a víz nem tud elfolyni, és a balesetveszély újra megnő. Ismertetésük szerint az eső hatására a fák ágazatának és lombozatának súlya megnőhet, így a fák még kisebb szél hatására is könnyebben elmozdulhatnak.

Amennyiben az időjárási körülmények is lehetővé teszik, a kritikus területek állapotát hétfőn újra felméri a Főkert, majd ez alapján tesz javaslatot a további lépésekre.

The post Főkert: a Margitsziget állapota még napokig nem engedi, hogy megnyissák first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest