Újra kellett rajzolni a svájci-olasz határt a klímaváltozás miatt

Thumbnail for 6129564

Tömegének csaknem negyedét veszítette el 1973 és 2010 között a híres Matterhorn-hegy alatt húzódó Theodul-gleccser, ezáltal láthatóvá vált a korábban jéggel borított szikla és megváltozott a vízelvezetés határvonala, ami arra kényszerítette Svájcot és Olaszországot, hogy átrajzolják közös határuk egy nagyjából 100 méter hosszú szakaszát – írja a Euronews.

„A határ jelentős szakaszait a gleccserek, a firn (részben tömörödött szemcsés hó, amely a hó és a gleccserjég közötti köztes állapot), az örök hó vízválasztói, illetve gerincvonalai határozzák meg. Ezek a képződmények a gleccserek olvadása miatt változnak” – áll a svájci kormány múlt heti közleményében.

Svájc szeptember 27-én, pénteken hivatalosan is elismerte a változásokat. Ez olasz részről még nem történt meg, de mivel csak kisebb határváltozásról van szó, a svájci jóváhagyás is elegendő. A pontos határmódosítások végrehajtására és a megállapodás közzétételére viszont csak akkor kerül sor, ha azt mindkét ország aláírta.

A határmódosítás szükségessége 2022-ben merült fel, amikor kiderült, nem lehet pontosan eldönteni, hogy egy korábban Olaszországhoz tartozó hegyi menedék jelenleg melyik ország területén áll. A változás a Matterhorn sípályáit érinti, beleértve Zermattot, Európa ötödik legnagyobb sícentrumát is. Az üdülőhely vendégei szabadon átjárhatnak a két ország határán.

Az Alpok gleccsereinek látványos visszahúzódásáról korábban két 15 év különbséggel elkészített családi fotó kapcsán írtunk.

Kapcsolódó
Családi fotó mutatja meg a klímaváltozás ijesztő hatását

Egy házaspár 15 év különbséggel készített fotót ugyanannál a svájci gleccsernél.

The post Újra kellett rajzolni a svájci-olasz határt a klímaváltozás miatt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest