„Én nem ismertem őt, csak a nagymamám” – Pachert Balázs kiütéssel szeretné legyőzni Sánta Lászlót a Sztárboxban

Thumbnail for 6131201

Vasárnap lesz a férfi könnyűsúly-súlycsoport utolsó meccse a Sztárboxban, Pachert Balázs üzletember és Sánta László színész között. A sneakerek értékesítésével foglalkozó, 22 éves Pachert a Fókuszban elmondta, nem pontozással, hanem kiütéssel tervez nyerni a mérkőzésen.

Nála több mint két évtizeddel idősebb ellenfeléről így nyilatkozott:

Őszintén, én tényleg nem ismertem őt, a nagymamám ismerte. Nem tudom, hogy mit várjak tőle, az biztos, hogy én szeretném hozni azt, amit megtanultam az edzőmtől. Agresszív és határozott leszek a ringben, és remélem, hogy egy színvonalas meccset tudok vívni.

Sánta Laci elmondása szerint nulláról kezdte a felkészülést, de mindent megtesz azért, hogy győztesként távozhasson. Tiszteli ellenfelét, már csak azért is, mert ennyire fiatalon vált sikeressé és ismertté. Korábban találkoztak néhányszor, de ez, szerinte, a meccsen nem fog számítani.

Attól még, mert valakivel kedélyesen elbeszélgetsz, a ringben ezt teljes mértékben kizárod, és arra fogsz fókuszálni – én is, és nyilvánvalóan ő is –, hogy minél több pontot szerezz, hogy valamelyikünk nyertesként jöjjön ki a mérkőzésről. Nekem ez lesz a célom, és meggyőződésem, hogy neki is, úgyhogy hajrá!

The post „Én nem ismertem őt, csak a nagymamám” – Pachert Balázs kiütéssel szeretné legyőzni Sánta Lászlót a Sztárboxban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest