A Hamász 2023. október 7-ei, Izrael elleni támadásának első évfordulóját megelőző héten a közel-keleti válság új szakaszába lépett. Miután Izrael likvidálta a Hezbollah körülbelül húsz vezetőjét, köztük Haszan Naszrallahot és eddig nem látott katonai nyomás alá helyezte a szervezetet, Irán körülbelül 180 ballisztikus rakétával vette célba Izrael területét.

Ugyan áprilisban már lezajlott egy hasonló adok-kapok a két ország között, a mostani helyzet alapvetően eltér az akkoritól, és annál sokkal veszélyesebb. A palesztin és libanoni civil áldozatok számának növekedése, az egyes szereplők vörös vonalainak újabb és újabb átlépése és az elrettentési képesség visszaállításának igénye miatt a legvalószínűbb forgatókönyv jelenleg a feszültségek további eszkalációja, bármennyire nem lehet érdeke egyik szereplőnek sem egy totális háború kirobbantása.

Izrael asszertivitása

A válság új szintre emelkedése elsősorban az izraeli viselkedés egyre magabiztosabbá és asszertívebbé (vagy vakmerőbbé, vagy agresszívebbé) válására vezethető vissza. Azt már tavaly október óta láthattuk, hogy a Benjamin Netanjahu vezette kormány a korábban menedzselhetőnek tekintett fenyegetéseket (mint a Hamász gázai uralma és a libanoni székhelyű Hezbollah fegyverkezése) elviselhetetlennek tekinti, az odahaza megtépázott imázsát pedig kemény fellépéssel próbálja javítani.

Ugyanakkor az elmúlt két hónapban még a megváltozott izraeli biztonságpolitikához képest is új szintre lépett a Netanjahu-kormány viselkedése. Miután Izrael július utolsó napjaiban egy nap leforgása alatt kiiktatta Bejrútban Fuad Sukrot, a Hezbollah egyik tábornokát és Teheránban Iszmáíl Hanijét, a Hamász politikai vezetőjét, nem érkezett érdemi válasz sem Irán és szövetségesei, sem Izrael fő támogatója, az Egyesült Államok részéről. A Hezbollah ugyan egy rakétatámadással reagált, de azt Izrael könnyen ki tudta védeni. Mindez

arra tanította Netanjahu kormányát, hogy nyugodtan átléphet eddig átléphetetlennek vélt vörös vonalakat, nem kell nagy politikai árat megfizetnie.

Ennek következtében példátlan légitámadás-sorozatot indított Libanonban, kiiktatta Naszrallahot és a Hezbollah más vezetőit, és kisebb szárazföldi akciókat is végrehajtott.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az asszertív izraeli külpolitika az iráni rakétázást követően is folytatódik. Az akció ugyan látványos és a korábbiaknál veszélyesebb volt, a Netanjahu-kormány mégsem azt a tanulságot vonta le belőle, hogy óvatosabban kell fellépnie, hanem azt, hogy az eddigieknél nagyobb válaszlépést kell foganatosítania Iránnal szemben.

Irán dilemmája

A teheráni vezetés számára az elmúlt egy évben egyre magabiztosabb izraeli fellépés komoly dilemmát okozott. Egyrészt Netanjahu folyamatosan fokozta a nyomást Irán szövetségeseivel, az ellenállás tengelyének tagjaival szemben. Ha ezt érdemi válaszreakció nélkül hagyják (ahogy hagyták Hanije teheráni kiiktatását), azzal csak ösztönzik Izraelt a keményebb fellépésre.

Másrészt a konfliktusba közvetlenül bevonódni továbbra sem akar Irán. Ez ellentmondana az évtizedek óta épített külpolitikai stratégiájának, ráadásul Irán szempontjából az ellenállás tengelyének tagjai – különösen a Hezbollah – nyomásgyakorlásra szolgáló ütőkártyákat jelentenek, Teherán sosem adott számukra biztonsági garanciát. Egyszerűen fogalmazva ezek a szervezetek vannak azért, hogy megvédjék Iránt, és nem fordítva. Áprilisban Irán csak azért indított kisebb légicsapást Izrael felé, mert akkor egy szíriai akcióban iráni diplomáciai létesítményekben is kár esett, itt pedig vörös vonalat akartak húzni Izrael előtt.

Mára kijelenthető, hogy az áprilisi, iráni támadás nem érte el a célját, ellenkezőleg, hozzájárult az izraeli magabiztosság erősödéséhez. Netanjahu kormánya úgy értelmezte, hogy a gyenge iráni válasz bevállalható, sőt szabad utat jelent a Hamász és a Hezbollah elleni fellépéshez. Félő volt, hogyha Izrael nem találkozik semmilyen válaszreakcióval, akkor

Bejrút bombázását iráni célpontok támadása követheti.

A válaszcsapás következményei

Irán végül ezzel szembesülve döntött egy olyan, Izrael elleni csapásról, ami fenyegetőbb volt az áprilisinál, mégsem okozott olyan károkat, amelyek automatikusan egy eddigieknél nyíltabb háborúhoz vezetnének. A korábbi csapástól eltérően most nem adtak időt Izraelnek a védekezésre, a károk nagyobbak is voltak, mint akkor, ugyanakkor úgy tűnik, hogy Izraelen belül nem volt halálos áldozata az akciónak – egy palesztin lakos viszont életét vesztette Ciszjordániában, és Jordániában is többen megsebesültek.

Így ismét Izrael oldalán pattog a labda. Az eszkaláció logikájából következően Izrael iráni gazdasági vagy katonai célpontokat (vagy, egy vakmerőbb húzással, nukleáris létesítményeket) támadhat. Áprilisban a Netanjahu-kormány helyesen mérte fel, mekkora ellenlépést kell tennie ahhoz, hogy az eszkalációs spirál ne gördüljön tovább – kérdés, hogy ezt újra meg tudja-e (vagy meg akarja-e) tenni.

De még ha nem vezetnek is az események újabb és újabb adok-kapokhoz Irán és Izrael között, a nemzetközi közösség nem dőlhet hátra. Egyrészt az eszkaláció természetéből adódóan a csapások és ellencsapások egyre intenzívebbek. Másrészt az elmúlt évben megtapasztaltuk, hogy a látványos iráni és izraeli akciók után az azokat kiváltó válságok folytatódnak Gázában és Libanonban. Sőt, paradox módon még mélyülhetnek is, hiszen a vörös vonalak újabb kitolásával az eddigi harcok szinte normalizálódnak. És miközben azt találgatjuk, hogy mi lesz a következő izraeli vagy iráni lépés, addig a konfliktus halálos áldozatainak száma rohamosan növekszik: Gázában elérte a 42 ezret, Libanonban pedig a kétezret.

Hol van az Egyesült Államok?

A közel-keleti helyzet fontos tanulsága, hogy az Egyesült Államok régen nem tűnt ennyire gyengének, mint most. Izrael nemcsak Teheránnal, hanem Washingtonnal szemben is újabb és újabb vörös vonalakat lépett át, figyelmen kívül hagyva az amerikai vezetés nyilvánosan megfogalmazott intelmeit. Néhány nappal Haszan Naszrallah kiiktatása előtt az amerikai kormány még tűzszünetről beszélt.

Netanjahu pontosan látta azt, hogy az amerikai vezetés nem fogja megvonni az országának nyújtott támogatást. Sőt, úgy tűnik, hogy a Hezbollah felszámolását még támogatja is Washington. Pedig az időzítés nem is lehetne rosszabb: minden amerikai vezetés számára rémálom, ha a választások előtt néhány héttel külpolitikai válságokkal kell foglalkoznia. Ennek ellenére a Biden-kormányzat nem akar (vagy úgy érzi, hogy politikailag nem tud) érdemi nyomást helyezni Izraelre, és a kettejük közötti feszültségek ellenére támogatja Netanjahu kormányát.

Márpedig a markáns amerikai fellépés hiánya szintén erősítheti az eszkalációt. Korábban Joe Biden elnök volt az, aki óvatosságra tudta inteni az izraeli vezetést, például a korábbi iráni támadást követően. Ugyan egyeztetések jelenleg is zajlanak a két fél között, az elmúlt hetek azt mutatják, hogy

Netanjahu egyre kevésbé érzi megkötve a kezét az amerikaiak által.

Mindez lehetőséget jelenthet Európa számára, hogy az Egyesült Államoktól függetlenül képes legyen kialakítani a saját Közel-Kelet-politikáját. Több európai kormánynak közvetlen kapcsolatai vannak a főbb szereplőkkel, beleértve Iránt és a regionális nagyhatalmakat is, nyakunkon az első EU-csúcs az Öböl-monarchiákkal, tehát csak a kezdeményezőkészség kell az önálló diplomáciai fellépéshez.

A szerző a Clingendael Intézet kutatója

The post Egyre magabiztosabb Izrael, dilemmázó Irán, gyengülő Egyesült Államok – így áll most a közel-keleti válság first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu