Nemrég kikerült a világhálóra az OECD friss tanulmánya, amely javaslatokat fogalmaz meg a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról. Ehhez számos tényezőt érdemes figyelembe venni, például a demográfiát, a költségeket, a bevételeket, az emberi tényezőket, a szolidaritást és a méltányosságot is.

A tanulmányt azért készítették, mert a magyar kormány az RRF-forrásokért (5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 3,9 milliárd euró kedvezményes hitel) cserébe egyebek mellett azt is vállalta, hogy nyugdíjreformot hajt végre, és ehhez készítettet egy független tanulmányt. Ennek tavaly decemberre kellett volna elkészülnie, majd a kormánynak társadalmi vitára kellett volna bocsátania. Hogy végül pontosan mikorra lett kész, azt nem tudni, de mindaddig, amíg az angol nyelvű szöveg fel nem került a netre, nem kommunikált róla semmit a kabinet. A nyugdíjreformot egyébként 2025. március végéig kellene törvénybe foglalni, hogy ez sikerülhet-e, jelenleg erősen kérdéses.

Megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot, közzéteszik-e magyar nyelven az OECD-tanulmányt, illetve megfontolják-e az ajánlásait. A tárcától egy tömör választ kaptunk, amely szerint a kormány nem tervez változtatást a nyugdíjrendszerben, ugyanakkor a nyugdíjak értékállóságát megőrzik, a 13. havi nyugdíjakat kifizetik, ám

az Európai Bizottság nyomására felkért szakértő javaslataival a kormány nem ért egyet, azokat nem támogatja.

Farkas András nyugdíjszakértővel, és az Országos Nyugdíjas Parlament elnökével, Karácsony Mihállyal a kormányzati elutasítás ellenére végigvettük a főbb javaslatokat.

Három nagy témában tett javaslatokat az OECD a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságának biztosítására. Foglalkoztak

• a nyugdíjfeltételek lehetséges szigorításával,
• a juttatási szintek kérdésével
• és a járulékfizetés növelésével.

Ezeken belül öt nagyobb javaslatcsomagot mérlegeltek.

Nyugdíjkorhatár-emelés

A szigorításon belül javasolják, hogy a nyugdíjkorhatár (jelenleg 65 év) után várható élettartamhoz igazodjon a nyugdíjkorhatár – ha az élettartam egy évvel emelkedik, akkor a nyugdíjkorhatár is nőjön 8 hónappal. Farkas András szerint ezt a gyakorlatot több uniós országban is alkalmazzák, és a bevezetését ő is támogatná. A 65 éves korban várható élettartam egyébként Magyarországon jóval alacsonyabb, mint az unióban, például a magyar férfiaknál 13,2 év, a nőknél pedig 17,3 év – az uniós átlag ennél 4 évvel magasabb mindkét nemnél.

Az OECD előrejelzése alapján a bevezetése esetén 2045-re 67 év lehetne a nyugdíjkorhatár, 2069-re pedig 69 év. Farkas András szerint egy ilyen típusú intézkedés bevezetésére legalább 10 évet kell hagyni, vagyis 2035-nél hamarabb nem kellene belevágni. Úgy véli egyébként, hogy

egy ilyen automatizmus beépítése esetén 2040–2045-ig nem kéne emelni a magyar nyugdíjkorhatáron.

Azért nem, mert csak nagyon hosszú időtávon várható, hogy emelkedjen a 65 év felettiek várható élettartama. Az például, hogy 2010-től 62-ről 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt egy gyorsabb emelés volt, mint amennyivel közben nőtt a nyugdíjasok várható élettartama – tette hozzá. Politikailag is demográfiailag is kockázatmentes lehet szerinte egy ilyen szabály bevezetése. Farkas szerint furcsa, hogy a tanulmány nem foglalkozik a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulásával, ami 2038 körül tetőzhet, és jelentős rizikófaktor lehet a nyugdíjkiadásokat tekintve.

Karácsony Mihály nem támogatja a nyugdíjkorhatár-emelést, mert véleménye szerint nem az a lényeg, hogy az emelés révén több aktív dolgozó legyen, hanem inkább az, hogy több minőségi, versenyképes, kvalifikált, nagyobb hozzáadott értéket termelő munkavállaló legyen. Úgy véli, az általuk megtermelt többlet érték fedezetet adhat a nyugdíjakra, stagnáló vagy akár csökkenő létszám mellett is. Megjegyezte azt is: egyre többen nem érik meg a nyugdíjat, főleg a férfiak közül, de az sem mindegy, hogy egészéges-e még valaki, amikor nyugdíjba vonul. A várható éllettartam meghatározása pedig szerinte eléggé bizonytalan előrejelzés – főleg 40–50 évre.

A Nők40 szűkítése, kivezetése

Több szigorítást javasolnak a tanulmány készítői a Nők40-nél is.

• Egyrészt azt, hogy 60 éves kor alatt még a Nők40 programmal se lehessen elmenni nyugdíjba, hiába van meg az összesen 40 év jogosító idő (azon belül legalább 32 év munkával szerzett szolgálati idő és legfeljebb 8 év gyermekneveléssel töltött idő). Ez Farkas András szerint nagyon enyhe változás, pár tizedszázalékos megtakarítást hozna a jövőbeni nyugdíjkiadásoknál. Ennek oka, hogy ma az összes nő fele (néhány évben kétharmada) a kedvezményes nyugdíjazást kéri (Nők40), és mintegy felük 60 éves kor előtt kerül nyugdíjba. A változtatás tehát azt jelentené, hogy a nyugdíjigénylő nők mintegy negyede csak 1–2 évvel később tudna nyugdíjba menni.
• A másik javaslat szerint a Nők40-et fokozatosan ki kellene vezetni a 40 év jogosító idő emelésével – évente egy évvel. Az évente egyéves emelés Farkas András szerint túl durva. A Nők40 megszüntetése kapcsán jelentős politikai kockázatot is lát.

Karácsony Mihály nem ért egyet azzal, hogy bármit is szigorítsanak a Nők40-en, méghozzá azért, mert a javaslat nem veszi figyelembe a korábban nyugdíjba vonuló nők láthatatlan, meg nem fizetett háztartási munkáját (unokák nevelésébe besegítés, betegápolás, stb.), illetve annak társadalmi hasznosságát, értékét, csupán azt, hogy mennyibe kerül a korai nyugdíjazás. Pedig a láthatatlan munka értéke (mintegy 600 milliárd forint/év) nagyobb hasznot hoz, mint amennyibe a Nők40 kerül a költségvetésnek.

A kormányközeli Magyar Nemzetben arról írnak, hogy Nők43+ néven jövőre vezethetik be a Nők40 új változatát.

13. havi nyugdíj plafonnal

A járulékfedezet nélküli 13. havi nyugdíjnál (költsége évi 450–500 milliárd forint) felső összegkorlát bevezetését javasolja az OECD. A legenyhébb korlátozás az lenne, hogy csak az átlagnyugdíj kétszereséig fizetnék ki a teljes 13. havi nyugdíjat, aki ennél többet kapna, annak a fölötte lévő összeg fele járna, ami a magasabb nyugdíjaknál megtakarítást jelentene. Farkas András szerint azonban ennek a politikai kockázata óriási. Ugyanakkor valamilyen felső korlátra valóban szükség lenne – megemlítette: a lengyelek úgy döntöttek, hogy mindenki azonos összegben kapja meg a 13. havi nyugdíjat. Karácsony Mihály is ez utóbbit preferálná:

a magasabb nyugdíjúaknál korlátozva, az alacsonyabb nyugdíjúaknál gavallérosan adná ezt a juttatást.

Szerinte a magasabb nyugdíjúaknak ez nem igazán fájna, miközben a kisnyugdíjasoknak érdemi segítség lenne.

Valorizáció, infláció, keresetnövekedés

Eddig a szakértők azt szorgalmazták, hogy a már megállapított nyugdíjak emelése ne csak az inflációtól függjön, hanem a keresetek növekedésétől is (egyfajta svájci indexálás), méghozzá 50–50 százalékban. A tanulmány a már megállapított nyugdíjak emelésével nemigen foglalkozik, viszont a nyugdíj-megállapításnál vezetné be ezt a szabályt. Jelenleg a nyugdíj-megállapításnál csak az átlagkeresetek változását veszik figyelembe a korábbi évek kereseteinek valorizációjánál (vagyis, amikor felzárkóztatják ezeket a nyugdíjba vonulás előtti szintre). Ha ezt bevezetnék, akkor az Farkas András szerint csökkentené az induló nyugdíjak összegét, amennyiben az átlagkeresetek jobban nőnek, mint az infláció. Márpedig mostanában ez volt a helyzet, kivéve 2023-at, amikor a tetőző infláció mellett átlagban csökkent a reálkereset.

Farkas András szerint a valorizáción mindenképpen változtatni kellene – vagy a javaslat szerint, vagy a nyugdíjemelésnél. Karácsony Mihály a nyugdíjemelésnél tartaná fontosnak a valorizálást,

a nyugdíjak folyamatos felzárkóztatását a bérekhez, a bérnövekedéshez igazítaná.

Járulék és nyugdíj

Az ötödik javaslat szerint a járulékalaphoz kellene kapcsolni a nyugdíjak kifizetését. Ez az „együtt sírunk együtt nevetünk” elv alkalmazása –a nyugdíj összegét attól tenné függővé, hogy mennyi tb-járulék és szociális hozzájárulási adó (illetve annak a költségvetésben meghatározott százaléka) folyik be a költségvetésbe.

Egy ilyen lépés szintén hatalmas politikai kockázatot hordoz

– mondja Farkas András. A svédeknél és a németeknél ezt a módszert a nyugdíjrendszer fenntarthatósági korrekciójának hívják – azzal a kikötéssel, hogyha alacsony a nyugdíjcélú bevétel, akkor sem csökkenhet a nyugdíj.

Ha a járulékfizetések növelése lenne a nyugdíjreform fő csapásiránya, akkor azt javasolják, hogy a fizetések után jelenleg beszedett, összesen 31,5 százalékos nyugdíjcélú közterheket (18,5 százalék tb-járulék plusz 13 százalék szocho) 2045-ig emeljék 39,5 százalékra, 2070-re pedig 41,5 százalékra. A munkáltatók ezt biztosan nem üdvözölnék, másrészt a magyar adóék (a munkáltató teljes adóterhe) már így is elég magas. Az emelés komoly versenyképességi hátrányt jelentene – tette hozzá.

Karácsony Mihály összegzésképp még annyit mondott: fájó, hogy a tanulmány csak pénzügyi oldalról közelítette meg a problémákat, a méltányossági kérdéseket viszont figyelmen kívül hagyta.

Simonovits András nyugdíjszakértő a tanulmány több javaslatát is támogatja. A Népszavának azt mondta többek között, hogy a kormány gyávasága miatt erősödik az idősek jelentős részének elszegényedése, a bérek és ellátások között mélyül a szakadék, a létminimum alatt élő nyugdíjasok sem számíthatnak az életszínvonaluk javulására. Szerinte nemcsak gyáva, hanem kétszínű is a magyar kormány, mert magas rangú hivatalnokai ugyan minden nyugdíjjal összefüggő adatot átadtak az OECD szakértői csoportjának, ám utána kibújtak a jelentés mérlegelése alól – minden bizonnyal a közeledő 2026-os parlamenti választások miatt.

The post Lassan körmünkre ég a kötelező nyugdíjreform, de még sehol sem tartunk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu