Átírja a kormány a rezsicsökkentés szabályait, több 100 ezer háztartás érintett

Thumbnail for 6160721

Az eddigi kormányzati bejelentések alapján összességében nagy változásra számíthat több százezer lakossági, illetve mikro- és kisvállalati fogyasztó az áramárak elszámolásánál, várhatóan 2026-tól.

A portál szerint a változás első körben azokat érintené, akiknél okosmérővel mérik az áramfogyasztást. Ma körülbelül 650 ezer ilyen felhasználó van, ez év végére elérheti a 800 ezret, és a következő években elérheti az egymilliót. Közéjük tartoznak azok a háztartások, amelyek az előző évek valamelyikében legalább 5000 kilowattóra (kWh) áramot fogyasztottak, ezeknek ugyanis emiatt kötelező volt felszerelni az okosmérőt. Kivételt jelentenek viszont azok, amelyekben az elmúlt tíz évben szereltek fel napelemet a házra, ezekre ugyanis az első tíz évben külön szabályok vonatkoznak, és csak utána, felmenő rendszerben kerülnek bele ebbe a tarifarendszerbe.

Az érintett felhasználók egy részénél megszűnhet az a most még érvényben lévő rendszer, amelyben egész évben, a nap minden órájában ugyanannyiért fogyaszthatnak áramot. Ehelyett erre a körre egy olyan elszámolást fognak alkalmazni, amelyben napközben jóval olcsóbb az áram, mint reggel vagy este.

A módosítás kiindulópontja, hogy a jelentős naperőmű-kapacitás miatt Magyarországon napközben rengeteg áram termelődik, amit viszont nem fogyasztanak el a felhasználók. A lakosság ehelyett este kezd el sokat fogyasztani, amikor viszont már a naperőművek nem termelnek.

A kormány azt szeretné, ha a fogyasztás minél nagyobb része áttolódna a napközbeni órákra.

  • Jelenleg a lakossági rezsivédett áramár (energiadíj) országosan 5 forint körül alakul kilowattóránként, ez alá tartozik messze a legtöbb háztartás. Ehhez az 5 forinthoz adódik hozzá a 23,4 forintos tétel, amit összefoglaló néven rendszerhasználati díjaknak neveznek, és ezekre rakódik még rá a 27 százalékos áfa, így lesz ezekből együttesen 36 forint körüli rezsivédett áramár.
  • Az éves átlagfogyasztás (2523 kWh) fölé lógó fogyasztási résznél az energiadíj 32 forint közelében jár, és erre szintén rájönnek a 23,4 forintos rendszerhasználati díjak és az áfa, és ebből lesz 70,1 forintos “lakossági piaci ár”.

A változások alapján a kilowattóránként 23,4 forintos rendszerhasználati díj differenciálódhat,

az új rendszerben pedig minden napon belül három különböző zónaidő lesz.

Az új tarifarendszer erős ösztönzőt jelent az érintett körnek arra, hogy figyeljen oda: mikor és mennyi villamosenergiát fogyaszt.

Az okosmérők segítségével közel valós időben mérik a fogyasztást, így a rendszerhasználat díja napon belül is jelentősen változhat a három zónaidő alatt. A tarifa részleteinek kialakítása azt ösztönzi majd, hogy a fogyasztás minél nagyobb része a napközbeni órákra essen, amikor a naperőművek ontják a termelést a hálózatra.

A portfolio.hu szerint hosszú távon nemcsak a rendszerhasználati díj, hanem az energiadíj rendszerének megváltozása is napirenden van. Elképzelhető ugyanis, hogy a jövőben a lakosságnak is bevezetik az áram dinamikus árazását, vagyis a piaci árhoz viszonyulhat az, amit a lakosságnak fizetni kell.

Tehát nagyon nem lesz mindegy, hogy mikor használjuk a mosógépet, villanytűzhelyt, autótöltőt, légkondicionálót, mert a fogyasztásunk áthelyezésével akár komoly összeget is spórolhatunk hónapról hónapra.

The post Átírja a kormány a rezsicsökkentés szabályait, több 100 ezer háztartás érintett first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest