Alföldi Róbert: Nem bírom, ha a filmekben csókolóznak, mert elkezdek zokogni az irigységtől

Thumbnail for 6162540

Alföldi Róbert magánéleti kérdéseket is megválaszolt a hétfői Útközben elmeséledben, például elárulta: nem így szeretné, de magányos farkasként él. Hogy miért, arra így felelt:

Azért, mert nem találtam senkit, akivel együtt tudnék élni. Vagy nem találkoztam senkivel, akivel hosszú távon együtt tudnék élni, vagy aki hosszú távon együtt tudna velem élni. De amúgy egyáltalán nem vagyok magányos.

A Femina írta meg, hogy a színész-rendező a műsorban elmondta, nagyon vágyik arra, hogy legyen társa, de „az idő előrehaladtával és a kudarcos kísérletek növekedésével egyre kevésbé van meg a valódi hite”.

Tehát vágyni vágyom, nyitott is vagyok. Tudod, van olyan, hogy nem akarsz csinálni semmit. Nem az van, hogy elképzeled, hogy együtt fogok vele élni, csak úgy valaki megmozgat. Hát ilyenre sem emlékszem nagyon régen, hogy egy kicsit is megérintett valaki

– fogalmazott Alföldi. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy elég zárkózottan él, így kevés az esélye, hogy betoppanjon az életébe valaki. „Nagyon érdekes, hogy a Vígszínház és a Pannónia utca közötti távolságban nem jön a fehér herceg, pedig ott kéne lovagolnia a Pannóniában” – viccelődött.

Annyira vágyik valakire, hogy azt sem bírja nézni, ha a filmekben csókolóznak.

Ami nincs, arra lehet vágyni, de attól szenvedni folyamatosan, az egy szar állapot, és magadat hajtod bele még rosszabb állapotba. Én nem nagyon bírom, például, hogy a filmekben csókolóznak, mert elkezdek zokogni az irigységtől. Az intimitás, amikor látod, az úgy megérint.

The post Alföldi Róbert: Nem bírom, ha a filmekben csókolóznak, mert elkezdek zokogni az irigységtől first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest