Hidegöblítés érkezik a Kárpát-medencébe

Thumbnail for 6163118

Az északi félteke legnagyobb időjárási jelensége, a poláris örvény újra erőre kapott, ennek hatására pedig normál esetben komoly nyugati áramlásnak kellene időjárásunkat meghatározni, ami a gyakorlatban szeles időt és rendszeresen érkező frontokat jelent. Vagyis jelentene, ugyanis erős nyugati áramlásnak se híre, se hamva, hazánk időjárását egy kiterjedt, masszív anticiklon határozza meg, amelynek középpontja hol tőlünk keletre, hol épp a fejünk fölött helyezkedik el.

Ennek következtében marad a nyugodt, békés, napos idő, amit szerdán egy gyenge front, a jövő hét közepén pedig egy kétnapos, úgynevezett hidegöblítés zavar meg

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.

Kedden egész nap derült, napos idő várható, 16–21 fokos csúcshőmérsékletekkel, estére azonban jócskán, 5–12 fokra lehűl a levegő. Szerdára, az október 23-ai nemzeti ünnep napjára nyugat felől gyenge front éri el hazánkat, ebből a nyugati országrészben számíthatunk erősebb szélre, esőre, záporra, de komoly csapadékmennyiség nem valószínű.

Csütörtökre a front eléri a középső országrészt, majd gyenge esőket okozva, lassanként feloszlik, a hét második felében visszatér a napos, nyugodt idő, 15–20 fokos maximumokkal, illetve főleg a nyugati tájakon tapasztalhatunk szélerősödést. A hosszú, békés időszakot jelen állás szerint október 29-én töri meg egy észak-északkelet felől érkező, a holnapinál jóval markánsabb hidegfront.

Országszerte gyenge esőre, megerősödő szélre számíthatunk, a hőmérsékleti maximumok 12–16 fokra csökkennek.

Ez az a bizonyos hidegöblítés, ugyanis mindössze két napig tart, október 31-ére visszatér a béke és nyugalom az időjárásban. Ez pedig azt jelenti – a mostani modellszámítások szerint legalábbis –, hogy mindenszentek és halottak napján a maihoz hasonló hasonló, kellemes időben lesz részünk.

Kapcsolódó
Miért esett az eső, ha azt mondták, hogy nem fog?

Irreális elvárás a meteorológia felé, hogy kis területre és akár óráról órára lebontva még a várható csapadék mennyiségéről és esélyéről is tűpontos képet adjon.

The post Hidegöblítés érkezik a Kárpát-medencébe first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest