Lebukott egy francia politikus kábítószervásárlás közben

Thumbnail for 6163661

Egy francia parlamenti képviselő kedden elismerte, hogy tetten érték kábítószervásárlás közben – írja az MTI. A 34 éves Andy Kerbrat, az Engedetlen Franciaország radikális baloldali párt tagja az X közösségi oldalon jelezte, hogy október 17-én “kábítószer birtokában” ellenőrizték. Hozzátette, hogy “egészségügyi kezelés alá veti magát azért, hogy folytathassa parlamenti munkáját”.

A párizsi ügyészség megerősítette az AFP hírügynökségnek a Valeurs Actuelles című hetilap értesülését, miszerint “a rendőrség két személy közötti, kábítószerügyletre utaló szóváltásra lett figyelmes”. Az ellenőrzés során a rendőrség 1,35 gramm 3-MMC-t, egy Franciaországban egyre nagyobb mennyiségben terjedő szintetikus kábítószert talált Andy Kerbrat-nál, míg az eladónál, egy tinédzsernél 1 gramm 3-MMC-t és 200 eurót – közölte a vádhatóság.

A képviselő ellen kábítószer fogyasztása miatt indult eljárás. Az eladót, aki fiatalkorú, és akit korábban már elítéltek kábítószer-kereskedelem miatt, előzetes letartóztatásba helyezték.

Andy Kerbrat-t nem vették őrizetbe, de az X-en közzétett közleménye szerint szerint másnap kihallgatta a rendőrség. A képviselő jelezte, hogy “küzdeni fog a függősége ellen”.

“Személyes problémákkal és pszichológiai sebezhetőséggel szembesülve előfordult, hogy szintetikus drogokat szedtem, és teljesen tisztában vagyok az egészségre gyakorolt hatásukkal” – írta.

A 3-MMC egyre jobban terjed Franciaországban, különösen szórakozóhelyeken, ahol ezt a kábítószert “félárú kokainnak” tekintik az AFP szerint.

Andy Kerbrat-t nyilvánosan több baloldali személyiség, köztük egy szenátor és egy parlamenti képviselő is támogatásáról biztosította.

The post Lebukott egy francia politikus kábítószervásárlás közben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest