GKI: 500 forintos euróárfolyam lenne ideális 2028-ra, hogy ne legyünk túl drágák a külföldiek számára

Thumbnail for 6165663

Kérdéses, hogy a kormány bérfelzárkóztatási terve, vagyis a 2028-ra kitűzött ezer eurós minimálbér mennyire reális, főleg annak tükrében, hogy az elmúlt 20 évben a reálkeresetek évi 3,1 százalékkal nőttek, ráadásul a kormány terve a közalkalmazottak, köztisztviselők és egyéb állami munkavállalók bérének hasonló mértékű emelését is jelentené, írja legfrissebb elemzésében a GKI.

A Telex cikke szerint a GKI úgy látja, az eddigi gazdaságpolitikai víziók és átfogó tervek a keresetekre nem hozták meg az átütő sikert. Az éves nettó átlagkereset szempontjából 2008 óta Magyarország lefaragott Lengyelország és Csehország előnyéből 8-10 százalékpontot, míg Szlovákiával egy szintre kerültünk. Ugyanakkor, amíg 2008-ban a magyar nettó átlagkereset kevesebb, mint felén voltak a bolgárok, addigra ez a szám 2023-ra 75 százalékra változott. Hasonló a jelenség a románoknál, ott ez az arány 69 százalékról 89 százalékra javult.

Kitértek arra is, hogy a nemrégiben bejelentett kormányprogram 420-as euróárfolyammal számol az időszak végére, ami nagyjából éves 1,5 százalékos árfolyamromlást jelentene.

A kormány szándékai alapján a bérek euróban nominálisan évi 9 százalékot emelkednének, ami a külföldi cégek hazai összeszerelő üzemeinek évi 0,5 százalékos (a többi külföldi cégnek évi 0,7 százalékos) költségnövekedést jelent, ami a profit (az árbevételből nagyjából 2,5 százalékos) eltűnéséhez vezet. A GKI elemzése szerint ahhoz, hogy a régiós átlagból ne lógjunk ki nagyon (azaz ne legyünk túl drágák a külföldiek számára) legalább 500 forintos euró árfolyam lenne ideális 2028-ra.

A kormány bérnövekedést célzó programja egybeesik a hosszútávú trenddel: a következő időszakban is nőni fog a diplomások aránya, ami miatt nő az átlagbér. Ugyanakkor az állam ezen túl is erőltetné a béremelést, többek közt minimálbéremeléssel, ami az eddigi tapasztalatok alapján valószínűleg ismét megugró inflációhoz vezet. Ez az intézkedés ráadásul hosszú távon növekedés ellenes, mivel aránytalanul nagy terheket ró a kkv-kra

– írja a GKI.

The post GKI: 500 forintos euróárfolyam lenne ideális 2028-ra, hogy ne legyünk túl drágák a külföldiek számára first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest