A tájfunveszély miatt minden borult az olimpiai bajnok Rasovszky versenyén

Thumbnail for 6170156

Rasovszky Kristóf a 21. helyen végzett a nyíltvízi úszók hongkongi világkupa-versenyén.

Az olimpiai és világbajnok a viadal honlapja szerint 2:01:03.50 óra alatt teljesítette a 10 kilométeres távot, és bő három perccel maradt el a győztes olasz Dario Veranitól.

A magyar szövetség közösségi oldalának beszámolója szerint a verseny kissé kaotikusan alakult. A tájfunveszély miatt hajnali hat órakor vált véglegessé, hogy lesz egyáltalán rajt, amelyet helyi idő szerint 9.30-ra tűztek ki.

Nyolc óra után pár perccel azonban a szervezők közölték, hogy – megint csak a tájfun miatt – 25 perc múlva ellövik a rajtot (azaz egy órával korábban a tervezettnél), így az úszóknak gyakorlatilag bemelegítés nélkül kellett odaállniuk a pontonra.

Rasovszky Kristóf pedig az a típusú versenyző, akinek megvan a maga tökélyre fejlesztett rutinja – s miután ez most teljesen kimaradt, saját bevallása szerint már az első körben érezte, hogy ez nagyon nem az ő napja” – írta a MÚSZ.

A 21. hellyel eldőlt, hogy négy egymást követő győzelem után idén nem a magyar úszó fogja nyerni az összetett világkupát. Rasovszky februárban a dohai világbajnokságon, augusztusban pedig a párizsi olimpián szerzett aranyérmet. A pihenő után két héttel ezelőtt, a Setubalban rendezett vk-viadalon tért vissza a versenyzéshez.

The post A tájfunveszély miatt minden borult az olimpiai bajnok Rasovszky versenyén first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest