DWTS: Juronics Tamás azt mondta Tóth Gabinak, el kéne engednie a „bántott lány” karaktert

Thumbnail for 6171122

Tóth Gabi és Papp Máté Bence rumbáztak a Dancing with the Stars első élő show-jában. Produkciójuk értékelésekor Szente Vajk így fogalmazott:

Olyan őszintén ideteszitek az életeteket, hogy én is őszinte leszek. Picit úgy vagyok a helyzetetekkel, mint a kilencvenes években az Álomhajó című számmal: hogy úgy szívesen kikerülnéd, de mindig szembejön. Elkezdődik a nap, gyanútlanul jössz-mész a világban, és bamm, Tóth Gabi és párja, bamm, együtt megjelentek, bamm, őszintén vallott, bamm, neki énekelt… és azt érzem, hogy ha nekem ez tök oké, és elfogadom, akkor lemehetek focizni?

Az oldalán ülő Ördögh Nóra ekkor megkérdezte tőle, ez a táncban megjelent-e, mire Szente úgy folytatta: abban reménykedett, hogy Tóthék kinyílnak a műsorban, de szerinte ez most nem történt meg.

Pusztán azt foglaltátok össze, amit eddig is láttunk a dologból, és talán még több táncórára lenne szükség a társas táncok tekintetében

– mondta Pappnak, aki eredetileg néptáncos, és csak a műsor kedvéért mélyedt el jobban a standard és latintáncok világában.

Juronics Tamás részben csatlakozott Szentéhez, mikor értékelése kezdetén így szólt az énekesnőhöz:

Szerintem el lehet engedni már ezt a bántott lány karaktert. Az ország legismertebb női énekese vagy, nagyon sokan rajonganak érted, szeretnek – hagyjuk ezt a történetet! Annyira izgalmas, hogy ti itt vagytok és táncoltok, és annyira kíváncsiak vagyunk, hogyan táncoltok. Ez a legizgalmasabb benne.

Hozzátette, szerinte nyitótáncuk kicsit szájbarágós volt, de arra kérte a párt, hogy tekintsék ezt egy első lépcsőfoknak, és innentől kezdve vidámkodjanak.

Ördögh Nóra azt mondta, neki előadás közben elveszett az a plusz jelentéstöbblet, hogy egy szerelmespárt lát a parketten, annyira koncentráltak arra, hogy minden tánclépésük tökéletes legyen.

Az adás végén Tóth és Papp veszélyzónába kerültek, de végül nem ők, hanem Kamarás Norberték estek ki.

Kapcsolódó
Kamarás Norberték estek ki elsőként a Dancing with the Starsból

Tóth Gabiékkal és Hosszú Katinkáékkal álltak a veszélyzónában.

The post DWTS: Juronics Tamás azt mondta Tóth Gabinak, el kéne engednie a „bántott lány” karaktert first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest