Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkumulátorgyárakban

Thumbnail for 6172679

Több száz dolgozótól váltak meg idén tavasz és nyár vége között a hazai akkumulátorgyárak. A Samsung 234 fővel, az SK két külön cégben összesen 350 fővel csökkentette a dolgozói létszámot – számolta ki a Telex című lap az Opten adatai alapján. A lap szerint ennyi embert bocsátottak el, vagy ennyi távozó kollégát nem pótoltak a cégeknél.

Emellett a két cég több száz, de valószínűleg inkább több ezer, munkaerő-közvetítőn keresztül foglalkoztatott dolgozótól is megvált, róluk azonban nincsenek pontos adatok.

Az a hír idén májusban járta be a magyar nyilvánosságot, hogy az SK iváncsai óriásgyárából egyik napról a másikra 600 dolgozót rúgtak ki. Később kiderült, hogy ők egy munkaerő-közvetítőn keresztül foglalkoztatott külföldi vendégmunkások voltak, a Külügyminisztérium pedig az eset után közleményben hangsúlyozta: egyetlen magyar munkavállalót sem érintenek az SK elbocsátásai.

A lap érdeklődött a két óriáscégnél, hogy pontosak-e a létszámcsökkenésről szóló számok, milyen munkakörökben szűntek meg munkaviszonyok, illetve történtek-e kirúgások, vagy csak bizonyos szerződéseket nem hosszabbítottak meg. A Samsung nem válaszolt, az SK szerint a munkavállalói összlétszámunkban 2024 egészét tekintve ideiglenes csökkenés regisztrálható, mivel tavasz óta a korábban kölcsönzött munkaerő egy részét nem veszik igénybe. Ugyanakkor további jelentős elbocsátásokra vagy csoportos létszámleépítésre – közlésük szerint – nem került sor.

A cég közölte azt is, hogy azoknak a munkatársaink egy részét, akik korábban az SK On Hungary dolgozói voltak, jelenleg a komáromi SK Battery Manufacturingben alkalmazzák. Székely Tamást, az SK üzemeiben jelen lévő Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lap kérdésére a cég által közölt utóbbi információt megerősítette.

Európában 2023-ig egyre több elektromos autót adtak el, ami miatt a magyarországi akkumulátorgyárak kibocsátása is exponenciálisan növekedett, és ezek a cégek tömegesen vettek fel új dolgozókat. Egy ponton azonban megtorpant, majd visszaesett az elektromos autók iránti kereslet Európában, így a magyar akkugyárak kibocsátása is. A mélyponton a lap szerint a hazai akkugyárak azonban már túl lehetnek a lap szerint.

The post Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkumulátorgyárakban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest