2029-re felépítik Indonézia új fővárosát

Thumbnail for 6172755

Prabowo Subianto, Indonézia közelmúltban beiktatott új államfője a következő négy évben be akarja fejezni az új főváros, Nusantara építését, a parlament és a kormányhivatalok áttelepítését – közölte a hétvégén a kormány egyik tagja a közösségi médiában.

Az új főváros megépítése még Joko Widoso korábbi elnök kezdeményezésére kezdődött, hogy a süllyedő és túlzsúfolt fővárosból, Jakartából az attól 1200 kilométerre fekvő Nusantarába helyezzék át az ország székhelyét.

Prabowo Subianto bízik benne, hogy a következő indonéz elnököt és alelnököt 2029-ben már Nusantarában iktatják be hivatalába

– írta az Instagramra kitett posztjában szombaton Raja Juli Antoni erdészeti miniszter.

A Borneo szigetén lévő új főváros megépítése mintegy 32 milliárd dollárba (12 ezer milliárd forintba) kerül. A legfontosabb kormányzati épületek, köztük az elnöki palota és néhány állami tisztviselő otthona már elkészült, a repülőteret és a díjköteles utat viszont még építik.

Az új főváros létrehozásába 2022-ben vágtak bele, de közben számos nehézség merült fel a megvalósításban nélkülözhetetlen külföldi befektetők megnyerésével kapcsolatban. A kormány beleegyezését adta ahhoz, hogy a teljes költségvetésnek csupán az ötödét fedezze az állam.

A projekt első külföldi befektetése, a kínai Delonix Group ingatlanfejlesztő vállalattól szeptemberben érkezett meg. A vállalat mintegy 500 milliárd rúpiát (12 milliárd forintot) fordít egyebek között hotelek és irodák építésre Nusantarában.

Az indonéz főváros átköltöztetésének indokai között szerepel, hogy egy 2021-es tanulmány szerint a Jáva-tenger partján fekvő Jakarta évente hat centimétert süllyed. Megfelelő ellenintézkedések nélkül 2050-ig a város negyede víz alá kerülhet. Jakarta a világ egyik legsűrűbben lakott városa, az agglomerációt is beleszámítva harmincmillióan élnek benne. Ugyanakkor nagy a kockázata a földrengéseknek, mert egy földtani törésvonal közelében fekszik.

Nusantara a Föld harmadik legnagyobb szigetén, a különleges élővilágáról ismert Borneo keleti partján épül. A sziget területén három ország, Indonézia mellett Malajzia és Brunei osztozik. Környezetvédő szervezetek arra figyelmeztettek, hogy Indonézia politikai központjának áthelyezése komoly ökológia károkat okozhat a régióban.

The post 2029-re felépítik Indonézia új fővárosát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest