Meghalt egy ember az amerikai McDonald’s fertőzött hamburgerétől

Thumbnail for 6172771

Egyre súlyosabb a botrány a McDonald’s körül az Egyesült Államokban, ugyanis néhány hét alatt már a 75. megbetegedést jelentették a hatóságoknak, miután a gyorsétteremlánc E. coli baktériummal fertőzött termékéből fogyasztottak. A fertőzésnek a hírek szerint már van egy halálos áldozata is, mintegy 22-en pedig kórházba kerültek, írja a Science Alert.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) és az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, melyik összetevő a szennyeződés forrása, a két esélyes a szeletelt hagyma vagy a marhahúspogácsa lehet.

A hagymabeszállító Taylor Farms mindenesetre visszahívta termékét.

Az érintett 13 állam McDonald’s éttermei ideiglenesen levették a Sajtos McRoyalt, az úgynevezett Quarter Poundert az étlapjukról, bár más marhahúsból készült hamburgerek továbbra is kaphatók. Az Index hozzáteszi, hogy más gyorsétteremláncok, például a Burger King, a KFC, a Pizza Hut és a Taco Bell is úgy döntött, hogy friss hagymákra cserélik az eddigi készleteiket.

A CDC azt tanácsolja azoknak, akik Quarter Poundert fogyasztottak az elmúlt hetekben az érintett államokban és E. coli- mérgezés tüneteit tapasztalják – hasmenés, véres hasmenés, 38,9 Celsius-fok feletti láz és hányás –, hogy mielőbb forduljanak orvoshoz. A tünetek általában három-négy nappal az expozíció után jelentkeznek, a legtöbb egyén pedig kezelés nélkül is felépül, öt-hét napon belül. Néhány esetben azonban súlyossá válhat a megbetegedés és kórházi kezelést igényel.

Két embernél, például, hemolitikus urémiás szindróma (UHS) alakult ki, amely a vérerek károsodását okozza, több szervet (vese, gyomor, belek) károsítva. Az UHS elsősorban a csecsemőket és a kisgyerekeket veszélyezteti, valamint az idősekre és a gyenge immunrendszerű emberekre is nagyobb veszélyt jelenthet.

The post Meghalt egy ember az amerikai McDonald’s fertőzött hamburgerétől first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest