Feltörte az iskola informatikai rendszerét egy brit tinédzser, mert unatkozott az órán

Thumbnail for 6247760

Riley Stoddernt hazaküldték az angliai St Austell–ben található Poltair iskolából, miután feltörte az iskola informatikai rendszerét. A 15 éves fiúnak mindössze egy órára volt szüksége az akcióhoz, tettét azzal indokolta, hogy túlságosan unatkozott az órán. Stoddernt három napra felfüggesztették.

Az eset még novemberben történt, most számolt be róla a Metro.

Apja, Daniel Stoddern elmondta, hogy fia büntetése több kérdést vetett fel benne, mint választ.

A 11. osztályos tanulónál ADHD-t, autizmust és súlyos szorongást diagnosztizáltak korábban. Az iskolában hallgatag, visszahúzódó volt, édesapja szerint nem kapott megfelelő figyelmet és támogatást a tanároktól. Állítása szerint többször is beszélt a problémáról az iskolával, de nem történt változás.

Az apa elmondta, felhívta az egyik tanár, aki azt mondta neki, fia akár le is állíthatta volna az iskola egész hálózatát, fájlokat, fontos adatokat is ki tudott volna törölni. A fiú korábban is kapott hasonló büntetést, amikor videójátékozott vagy éppen YouTube-ot nézett, mert szintén nem kötötte le az óra.

Vajon Riley hibája, hogy unatkozik?

– kérdezte az apja, aki elismerte, hogy nagyon aggasztó, hogy fia fel tudta törni a hálózatot, de ez szerinte azt is jelenti, hogy az iskola rendszere gyenge és nem eléggé védett, ami szintén veszélyes.

A fiú egyébként abban reménykedik, hogy később a kiberbiztonság területén dolgozhat majd.

The post Feltörte az iskola informatikai rendszerét egy brit tinédzser, mert unatkozott az órán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest