Házasság első látásra: „Nem született még olyan férfi, aki téged elvisel hosszútávon” – Judit és Szabi újfent összekülönböztek

Thumbnail for 6251516

A Házasság első látásra csütörtök esti epizódjában Szabi sátrazni vitte feleségét, miután azonban felállították pihenőhelyüket a természetben, ismét nézeteltérés alakult ki közöttük – férje szerint ugyanis Judit ráerőltet dolgokat, köztük magát a szerelmet is. A sminkes nem értett egyet Szabival, aki azt is kifejtette, hogy úgy látja, neje vele akar küzdeni, pedig „egy sátorban vannak”.

Judit végül egy ponton megunta a beszélgetést, mikor férje dicsérni próbálta, közölte vele, annyit bántotta, hogy nem kíváncsi a mondandójára, így magára húzta a sátor cipzárját.

Azért húztam be a cipzárt, mert nem vagyok hajlandó… ha ötször belekezdek a mondandómba, és süket fülekre lelek, akkor mondat vége, pont. Nem sértődtem meg, nem vesztünk össze, csupán befejeztem a beszélgetést

– fogalmazott a történtekkel kapcsolatban Judit a miniinterjújában, aki miután elküldte férjét, közölte vele, majd szóljon neki, ha megjött az esze.

Ez baj, az a baj, annyira negatív vagy, akkor menj, keress egy másik nőt, aztán szarok rá! Pont három perc alatt elfelejtelek a faszba!

– kiabálta ki a sátorból, amire Szabi ugyan megpróbált reflektálni, sokáig nem jutott a mondandójában, a sminkes ugyanis elindította a telefonjáról Baby Gabi és Lányi Lala Őrült szerelem című dalát, és el is kezdte énekelni azt.

Nem született szerintem még olyan férfi, aki téged elvisel hosszútávon

– nyugtázta a jelenetet az üzletember, mire Judit tovább folytatta az éneklést.

A sminkes egyébként később is leszögezte, hogy ami közte és férje között történt, nem veszekedés, és nem is haragudott meg rá, a reggelt már közös edzéssel indították.

The post Házasság első látásra: „Nem született még olyan férfi, aki téged elvisel hosszútávon” – Judit és Szabi újfent összekülönböztek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest