Ez a szombat más, ne parkoljon megszokásból

Thumbnail for 6252867

Nagyon sok autóst büntettek meg múlt szombaton, mert elfeledkeztek arról, hogy nem sima, hanem „ledolgozós” szombat volt, így munkanap lévén fizetni kellett volna a parkolásért. December 14-e is munkanap lesz, a december 27-i pénteki napot dolgozzuk le, így parkolási jegy kell a fizetőövezetekben.

Miközben az ország Delhusa Gjon parkolási ügyével volt elfoglalva, született egy kúriai döntés, amely szerint nem büntethetik meg majd a fővárosban azokat, akik nem jól láthatóan teszik ki a szélvédőre a parkolójegyet. A hvg.hu írta meg, hogy a fővárosi rendeletet 2010-ben fogadták el és 2016-ban módosították, Tarlós István főpolgármestersége idején. Azt írták elő, hogy a parkolójegyet

„a gépjármű első szélvédő üvege mögött, kívülről jól látható helyen és érvényességének ellenőrzését biztosító, teljes egészében látható, olvasható módon”

kell elhelyezni.

Most még így kell.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa 2025. május 31-i hatállyal megsemmisítette a szabályt, mert nem biztosított lehetőséget a parkolójegy utólagos bemutatására.

The post Ez a szombat más, ne parkoljon megszokásból first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest