December 31-ig lehet már csak megvásárolni jónéhány iPhone-készüléket, ugyanis egy uniós szabály miatt az Apple felhagy az értékesítésükkel Európában – írja az iGeneration.
A lap szerint a döntés az iPhone SE, iPhone 14 és 14 Plus okostelefonokat érinti, a kivonás mögött pedig az áll, hogy 2025. január 1-jétől az EU kötelezővé teszi az USB-C port használatát minden okoseszköz és kiegészítő esetében.
Márpedig ezek a készülékek még 2022-ben jelentek meg, miközben az Apple csak az iPhone 15-ös szériával állt át az új szabványra.
A hvg szerint ugyan az Apple választhatta volna azt az utat, hogy elkezd USB-C-vel ellátott variánst gyártani a fent említett készülékekből, azonban úgy tűnik, a cupertinói cég nem akart plusz erőforrásokat beleölni régi készülékeik megmentésébe. Az Európai Unión kívül továbbra is beszerezhetők lesznek a nevezett készülékek.
Mivel a szabályozás szerint minden okoseszközre vonatkozik az USB-C-kötelezés, felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet az iPadekkel. Jó hír, hogy az Apple ebben a szegmensben hamarabb megkezdte az átállást, ami a 10. generációs iPad megjelenésével le is zárult.
The post Januártól több iPhone is eltűnik a boltokból first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu