400 milliós állami támogatást kap az Aranybulla rendezője, de Mádl Ferenc és Zalatnay Cini-dokura is jut pénz

Thumbnail for 6259314

Megérkezett a lista, amin a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága legutóbbi ülésén zöld utat kapott támogatások láthatók, az azon lévő filmtervek közt pedig számos meglepő darab is akad.

A legnagyobb, 400 millió forintos segítséget Kriskó László kapja, aki az Aranybulla rendezőjeként és producereként már részese volt egy méretes filmipari bukásnak. A Rákay Philip nevével összenőtt Most vagy soha! társproducereként, a Rákayt főszerkesztőként, illetve műsorvezetőként is foglalkoztató Szabadság tér ’89 rendezőjeként, számos magyar tévéműsor vágójaként, illetve alkotójaként is ismert szakember az Izsák feláldozása című tévéfilmet készíti majd el a támogatásból, aminek főhőse

egy olyan férfi, aki a való életben akarja bizonyítani, hogy egy emberi élet nem több egy matematikai teóriánál, végül mégis ő maga válik saját elmélete cáfolatává.

A döntnökök 50 millióval segítik többek közt a Zalatnay Cini életéről és pályájáról Vörös Sarolta – Történetem címmel készítendő dokumentumfilmet is (erről korábban már beszámoltunk), amit Gráf Péter jegyez majd, de

  • egy, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök pályáját és életét feldolgozó alkotáshoz Buvári Tamásnak 35 milliót folyósítanak,
  • két, a Dunakanyar településein élő nagycsaládról készülő Varga Ágota-dokut 25 millióval támogatnak,
  • Dubinyák Réka fikciós rövidfilmjét, a Szeplőtelent – ez egy katolikus leányiskolába járó lány története, aki modellnek jelentkezik egy festőkurzusra, remélve, hogy a kislány helyett meglátják benne Botticelli Vénuszát – 16 millióval tolják meg,
  • a Koronaőrségről szóló filmnek 8,1 millió jut,
  • az Operettszínház társulatához tartozó Dénes Viktor pedig 8 milliót kap A kulcs című munkájára, aminek középpontjában egy színész áll, aki egy reményvesztett nap végén „kulcsot kap egy misztikus idegentől, és feltárulnak a főhős sorsának rejtélyes titkai”.

The post 400 milliós állami támogatást kap az Aranybulla rendezője, de Mádl Ferenc és Zalatnay Cini-dokura is jut pénz first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest