Kitalálja, hol járunk? Nem költői a kérdés: mi sem tudjuk

Thumbnail for 6264290

A Fortepanra kerülő fotók témáját először adományozóik segítségével igyekeznek az oldal szerkesztői azonosítani. Ha ez nem vezet sikerre, akkor önkéntesek esnek neki a képanyagnak a FortePan megfejtések fórumon, a legkalandosabb nyomozásaikról ebben a korábbi cikkünkben olvashatnak, de a kétszázezredik fotónk háttértörténetének megfejtésében is sokat segítettek olvasóink. Végül az ellenőrizhető információk alapján Simon Gyula és Péter Gábor Fortepan szerkesztők egészítik ki a képek leírásait.

Vannak azonban olyan fényképek, amiknél még a múlt legjobb ismerői is elakadnak. Éppen ezért vált hagyománnyá, hogy az év végén egy kis fejtörővel kedveskedünk olvasóinknak: íme húsz kép, aminek jó lenne beazonosítani a helyszínét vagy a szereplőit. Bízunk benne, hogy hasonlóan az elmúlt évekhez, most is záporozni fognak a helyes megfejtések. Ezúttal legfőképpen a Fortepan időszámításában a közelmúltra, tehát az 1980-as évekre koncentrálunk, így sokan lehetnek, akik a memóriájukra támaszkodva is felismerhetnek egy-egy ábrázolt helyszínt. Inspiráló lehet ide kattintva elolvasni azt a tizenegy tavalyi megfejtést, amit a közösségi kútfő csodájának köszönhetünk.

A megfejtéseket a fortepan@gmail.com címre várjuk. Kérjük, csak olyan tippeket írjanak, melyeket valamilyen módon alá tudnak támasztani (ismerik a pontos címet, Google Street View-n felismerhető a helyszín, van egy másik fotójuk, ami alapján beazonosítható a kép témája stb.), és mindig jelöljék meg, hányas számú fotóhoz tartozó megfejtést küldik!

Minden képünk forrásmegjelölésében szerepel a fotó azonosító száma, amire kattintva nagy felbontásban letölthetik azt a Fortepanról, vagy erről a linkről az összes nagy felbontású fénykép egyben is lementhető, hogy tüzetesebben is megvizsgálhassák a részleteket!

*

Cikkünk fenti nyitóképén ugyan nincs sok kapaszkodó, amin el lehet indulni, és a beszkennelt fotónegatív erős szemcsézettsége miatt nagy nagyításban sem lehet a műsort vagy balra a mozi nevét (?) leolvasni, de aki járt ide filmezni a ’80-as években, az bizonyára emlékszik erre a – nem derékszögű – saroképületre. Inkább falusiasnak hat a környezet az ajtó tükröződése alapján is, de magának a mozinak a léte kisvárosra vall. Viszont mivel a fotó készítője, Prohászka Imre fotóriporter sokat fényképezett a fővárosban közlekedési veszélyhelyzeteket az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács megbízásából, talán egy még kevéssé kiépült külvárosban járunk, ahol a járdára és a kocsifelhajtóra sem került még burkolat. Ide kattintva belelapozhat Prohászka legjobb kockáiba.

Makovecz Benjamin / Fortepan 1985.

Tavaly is egy kulcsos cégért ábrázolt második képünk, akkor megérkezett a helyes kőszegi megfejtés, vajon idén is sikerül azonosítani, hogy Illés József lakatos gépműhelye merrefelé volt található? Makovecz Benjamin, a híres építész fia nagy elánnal örökítette meg a ’80-as évek Budapestjét (kedvenc képeink tőle ide kattintva láthatók), az emeletes épület alapján itt is a fővárosban járhatunk. A cégérekről pedig nemrég írtunk, olvassa el ezt a cikkünket, hátha közelebb viszi a megfejtéshez!

Gábor Viktor / Fortepan 1984.
Székely Tamás / Fortepan 1981.

Továbbra is maradunk a ’80-as években, de a vendéglátás felé kanyarodunk, aki pedig élt ekkor, annak nem kell sem a szél által felgyűrt viaszosvászon terítőt, sem a menzás Alföldi porcelánkancsókat bemutatni. De vajon merre lehet az Áfésznek ez a bisztrója, aminek egy két lábon álló, láncra vert maci az emblémája, és melyik vállalati önkiszolgálójából ismerős ez a falikép? (A bőség látszatát hordozó önkiszolgálás térnyeréséről egyébként ebben a korábbi cikkünkben írtunk.) Székely Tamás szomszédos képszámú fotói alapján felmerült, hogy esetleg a debreceni Alföldi Nyomdában járhatunk, de ezt egyelőre nem sikerült bizonyítani, bár ezt a tippet erősítheti, hogy a munkatársak mind köpenyt hordtak.

Dr. Losonci Rita / Fortepan 1980.

Úgy érezzük, hogy az a fotó annyira hibátlan, hogy nincs is mit hozzátenni! Már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol pattant ki az ötlet valakinek a fejéből, hogy az újszülötteknek rózsakertet telepítsen? Nem kis munkát fektetve a gondos kivitelezésbe… A gyermekvállalást érintő pártközponti gondolatokról pedig itt írtunk bővebben.

Kanyó Béla / Fortepan 1985.
Szegő / Fortepan 1985.

Szokásunktól eltérően két olyan képnek az azonosításában kérjük a segítségüket, amelyekről tudjuk, hogy hol készültek. De nem tudjuk milyen rendezvényt ábrázolnak.

Kanyó Béla színes képét a Budapest Sportcsarnokban készítette, de annyira szerteágazó volt profi fotós pályája, amelyről itt írtunk korábban, hogy ez alapján nehéz lenne leszűkíteni, itt épp milyen könnyűzenei koncertet kapott lencsevégre. A középen látható hangosító emelvényen sok a tévékészülék, így talán feltételezhetjük, hogy a Magyar Televíziónak is sokat dolgozó Kanyó azért fotózott, mert a tévé rögzítette (vagy közvetítette?) ezt a rendezvényt.

A fekete-fehér fotón a Népstadionban készülődnek egy szintén nagyszabású könnyűzenei koncertre, amelyet még a rendőrség is biztosított, de a képen talán az előzenekar játszhat még, hiszen korai még az este, 8 óra lesz 10 perc múlva. Tudja valaki, hogy a színpad oldalán látható nagy kéz melyik együttes vagy melyik turné jele volt?

Horváth Péter / Fortepan 1988.

Ugyan a panelek mindenhol ugyanúgy néznek ki, de talán ez a hosszú, egyenes, nyárfasorral szegélyezett vízpart és a távolban felbukkanó víztorony segít kitalálni, hogy hol rendezték ezt a láthatóan sokakat érdeklő motorcsónak versenyt. A kép készítőjéről ugyan tudjuk, hogy sok szálon kötődött a vízhez, a Bajai Vízügyi Igazgatóság fényképészeként kezdte pályáját és a Duna Fotóklubnak is tagja volt, de Horváth Péter profi fotóriporterként bárhová elvetődhetett, hogy egy ilyen kockát elkészítsen…

Mezey András / Fortepan 1983.

A víkendházak barkácsmennyországáról már ebben a korábbi cikkünkben megemlékeztünk, de most arra lennénk kíváncsiak, hogy nem ismer-e rá valaki erre az ízig-vérig kelet-európai látványra? Azoknak a memóriájában bízhatunk, akik a szocializmus éveiben jártak a szülők vagy a nagyszülők itteni telkére, ugyanis ez egy igencsak tünékeny műfaj, ma már valószínűleg a felismerhetetlenségig megváltozott ez a dimbes-dombos, erdőszéli környék – talán a budik és a kút sincsenek már meg…

Üzletkeresőben vagyunk!

Hol lehet az első képen látható útszéli, emeletes szolgáltatóház, ahol a ’70-es években ennyi minden elérhető volt: „sapka-kalap, bőrdíszmű, cipőjavítás, szabóság, női fodrász, kozmetika, szűcs, fényképész, tv-rádió-villany, férfi fodrász és ruhatisztító”. Egy facsemete árválkodik csak, talán nem olyan régóta állhat itt ez az épület.

Miért lehetett szükség arra, hogy a második képen látható jogi bikkfanyelven megfogalmazott fenyegetést fémtáblába öntsék? „Figyelem! Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy külföldi állampolgároktól magyar állampolgár a hatályos devizajogszabály értelmében semmit nem vásárolhat, a külföldiek részére forintot nem fizethet ki. Aki ezen tilalmat megszegi devizaszabálysértést, súlyosabb esetben devizabűncselekményt valósít meg és pénzbírsággal, illetve pénzbüntetéssel büntethető. A megvásárolt áru elkobozható.”

A harmadik képen látható autóalkatrész szaküzlet belsejéről is készített két fotót Bojár Sándor fotóriporter: 255162 és 255164. A Graphisoft-alapító Bojár Gábor édesapja évtizedekig profi fotósként dolgozott különböző lapoknak, így az Autó-Motor magazinnak is 1966–1988 között, ezek a fotók is bizonyára ide készülhettek. A képek alapján férfi olvasóinkban bízhatunk, hátha itt vettek Lada, Trabant vagy Fiat alkatrészt – de a kasszában azért az autós boltban is egy hölgy ült.

Ha kiszörnyülködtük magunk a Bauer Sándor fotóján látható, frissen lambériázott, hullámos műanyag előtetővel védett portálon, felfigyelhetünk az érdekes üzleti keresztmetszetre: a kávé, süti mellett a külföldi italok és a déligyümölcsök voltak a fókuszban – hiánygazdaságban ez utóbbi valószínűleg összeolvasandó a konzerv szóval. Mindezt vasárnap kivételével mindennap 14–22 óra között lehetett kapni. A szomszédos trafikba pedig több bolti eladót is kerestek azonnali kezdéssel.

Az összeállítás utolsó fényképén, Jankó Attila fotóján a 49-es számú kenyérbolt lehet a segítség. Talán az Alföldön lehetünk, ott használnak ugyanis legtöbben bringát, ahogy arról már ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény / Fortepan 1985.

A Csavaripari Vállalatról tudható, hogy Angyalföldön működött, és a fotó is az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteményből került a Fortepanra. De ez a filigránnak nemigen mondható, a május 1-jei felvonuláshoz készült, Barkasra applikált pódiumautó-kompozíció vajon hol készült, és milyen ipari kapun gördül ki éppen?

Giltán Tivadar / Fortepan 1979.

Nagyvárosban járunk, valószínűleg egy fővárosi belső udvaron. A golyónyomok alapján heves harcok dúlhattak az épületben a második világháborúban (vagy ’56-ban talán?). Szemben egy – időközben befalazott – kapu lehetett (nincsenek felette ablakok), vagy egy díszes falikút kapott egy ilyen impozáns szoborcsoporttal hangsúlyt, mígnem egy fészert pakoltak elé?

Záray Péter / Fortepan 1986.
Fábián József / Artfókusz / Fortepan 1985.

Mindkét képen sajátos építészeti elképzelések öltöttek testet, talán valamelyikre ráismer egy olvasónk. Fábián József történetét nemrégiben megírtuk, és az általa készített kép mellé akad még két másik fotó is, különböző szögekből: 278974 és 278975.

Kotnyek Antal / Fortepan 1961.

Zárásként pedig forduljunk rá a heraldikára! Miután rácsodálkoztunk a szökőkutas kúria és a kukák disszonanciájára, koncentráljunk a PO monogramos koronás címerre, hátha az alapján megtudható, hol állt Kotnyek Antal, amikor lenyomta az exponálógombot.

Összeállította: Virágvölgyi István – Simon Gyula segítségével

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/keprejtveny2024

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

The post Kitalálja, hol járunk? Nem költői a kérdés: mi sem tudjuk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest