A családi vacsora közben, egy torkán akadt falat miatt halhatott meg a népszerű influenszer

Thumbnail for 6283988

Egészen tragikus körülmények között hunyt el egy fiatal New York-i influenszer, a közösségi médiában Killadamente néven ismert Carol Acosta, aki a húga tájékoztatása szerint a családjával vacsorázva olyan rosszul lett egy torkán akadt falattól, hogy megállt a szíve, és már nem tudták megmenteni az életét – írja a Sun című brit bulvárlap.

A 27 éves influenszer még 12 éves korában költözött a családjával a Dominikai Köztársaságból az Egyesült Államokba, ahol a súlya miatt rendszeresen piszkálták a kortársai. Azonban a zaklatást olyan jól sikerült a humor fegyverével kezelnie, hogy a testpozitív gondolkodás népszerűsítésének egyik élharcosává vált, akit a vicces videói miatt 6,7 millió ember követett az Instagramon.

2017-ben Killadamente még egy Me Amo y No Me Importa – azaz Szeretem magam és nem érdekel – című dalt is kiadott az önmagunk testével való megbékélés jegyében.

Szeretlek, nővérkém, és mindig szeretni foglak! Hálát adok Istennek, hogy egy olyan nővért adott nekem, mint te, a te nagy szíveddel! Nyugodj békében!

– búcsúzott testvérétől Khatyan egy Instagram-történetben megosztott közös szelfi társaságában. Később pedig egy videóüzenetben köszönte meg a nővére rajongóitól kapott támogatást.

Az Acosta család tragédiáját tovább fokozza, hogy a január 3-án elhunyt influenszer – akinek egy kétéves Reina nevű lánya, és egy tizenegyhónapos, Legend nevű kisfia is volt – hamarosan újabb anyai örömök elé nézett volna, hiszen nyáron jelentette be, hogy harmadszor is babát vár.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reina (@killadamente) által megosztott bejegyzés

Carol egyik unokatestvére pedig azt nyilatkozta, hogy a család még mindig várja a boncolás eredményét, de egyelőre úgy tűnik, hogy az influenszer egyszerűen rosszul lett evés közben. Egyik pillanatban még boldogan vacsorázott, aztán hirtelen „valamilyen rohamot kapott” – „fuldokolni kezdett és nehézzé vált lélegzése” –, majd végül meg is állt a szíve.

A megrémült hozzátartozók rögtön kórházba is vitték Carolt, ám az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

The post A családi vacsora közben, egy torkán akadt falat miatt halhatott meg a népszerű influenszer first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest