Vendégünk nyomatékosítja, hogy nincs államcsődhöz közeli helyzetben az ország, igaz,
a forint kurzusa nem jár messze attól a szinttől, amit már joggal lehet árfolyamválságnak nevezni.
Ha az előrehozott választás követelésének más, például politikai, társadalmi vetületeit nézzük, akkor is hasonló Pogátsa Zoltán szerint a helyzet, nincs teljes elpártolás a kormánypárttól. Ilyen értelemben tehát nincs indoka az előrehozott választásnak, de a politikai oldalaknak lehetnek olyan megfontolásaik, amelyek napirendre helyezhetik a kérdést. Mindezzel összefüggésben arról is beszéltünk a Dellában, hogy mekkora a társadalom felelőssége a politika feletti kontrollvesztésben.
Magyar Péter kormányzási képességét, háttérbázisát is érintettük, amivel kapcsolatban vannak kétségek, például, hogy kikkel tervezi a kormányzást, ha nem a régi elittel. Pogátsa szerint mára felnőtt egy olyan generáció, amelyik jól képzett, világlátott, de még nem ismert. Ők adhatják az új garnitúrát, sőt a generációváltásra szélesebb körben is szükség lenne szerinte, például a véleményformálók között.
Vendégünk véleményt mondott Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter tevékenységéről is: nem tartja megnyugtatónak, hogy értelmezhető gazdasági stratégia nélkül kormányozza a területet Nagy, akit monetáris kérdésekben felkészültnek tart, de a reálgazdasággal kapcsolatos meglátásairól ez már nem mondható el. A kormányzás egyik legsúlyosabb hibájának tartja a közszolgáltatások lezüllesztését, és nem ért egyet azokkal a kormányzati megnyilvánulásokkal – például Lázár Jánoséval –, melyek a forráshiányra panaszkodva hárítják el a fejlesztések elmaradása miatti kritikákat.
Szóba került a márciusi őrségváltás a Magyar Nemzeti Bank élén, ahová Varga Mihály volt pénzügyminiszter érkezik Matolcsy György helyére. Pogátsa Zoltán lát veszélyt abban, hogy a volt kormánytag jegybankelnökként is meg akar majd felelni Orbán Viktorék elvárásainak, vagyis erőlteti a kamatcsökkentést, miközben annak egyáltalán nincs tere a mostani forintárfolyam mellett. Ugyanakkor a kormányzati célokhoz alacsonyabb kamatok kellenek. „Ez egy róka fogta csuka helyzet” vendégünk szerint.
The post Pogátsa Zoltán: Nem a gazdaságon múlik az előrehozott választás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu