Kelen Anna művészettörténész és árverésvezető, a Kincsvadászok szakértője múlt tavasszal jelentette be, hogy második gyerekét várja. A műsor második évadának forgatása idején még terhes volt, azóta azonban megszületett kisfia, Olivér.
Az adásokat még nyáron forgattuk. Akkoriban a várandósságom felénél jártam, és mire Olivér augusztus 20-án megszületett, már befejeztük a tévéfelvételeket. Szerencsére jól viseltem a babavárást, könnyedén ment a munka
– nyilatkozta a Meglepetésnek Kelen, aki kisebbik fia születése óta egy-egy alkalomra már visszatért a hivatásához.
Olivér születése óta havonta egy aukciót már levezényeltem, de a tervem az, hogy legalább egy évig itthon maradok a kisbabámmal.
Idősebb, most 11 éves fia, Gergő Kelen Anna elmondása szerint szokta mondogatni, hogy szívesen dolgozna majd műkereskedőként, „de hogy mennyire komolyan gondolja, még nem tudom” – tette hozzá az édesanya.
A művészettörténész arról is mesélt a lapnak, hogy bár gyerekként színistúdióba járt, alapvetően introvertált személyiségnek tartja magát, nem lételeme a szerpelés. A Kincsvadászok első évadának premierje előtt tartott attól, hogy a magyar tévénézők számára nem lesz elég érdekes a műsor, de szerencsére nem így történt.
Nagyon örülök, hogy van igény egy olyan informatív tévéműsorra, amely széles tömegek által érthető és élvezhető. Én pedig boldogan vállaltam a szakértői szerepet a második évadban is.
The post Már 5 hónapos Kelen Anna kisfia, akit a Kincsvadászok forgatása alatt várt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu