A bankoknak január 31-ig kell kiküldeniük az előző évi bankszámlahasználatról szóló egységes díjkimutatásukat az ügyfeleiknek, akik ezekben az idén meghökkentően nagy számokkal találkozhatnak. Sokaknak nem a postás hozza, hanem az internetbankjukba érkezik, de érdemes ott megkeresni, átnézni, és az alapján számlacsomagot vagy akár bankot is váltani – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A hét végéig minden bankszámlás ügyfélnek meg kell kapnia a díjkimutatást, amelyből kiderül, mennyibe került számára tavaly a bankolás. A dokumentumot minden olyan pénzintézetnek el kell küldenie, ahol számlát vezet valaki, beleértve az olyan fintech cégeket is, mint a Revolut. A most érkező díjkimutatásban az egy évvel ezelőttinél lényegesen magasabb költségek szerepelhetnek, hiszen több bank is a 2023-as 17,6 százalékos rekord inflációval emelte a díjait, vagy azok egy részét. Voltak persze olyan hitelintézetek is, amelyeknek szerényebben fogott a ceruzája, illetve számos díjmentes szolgáltatást megtartottak.
A részletes, pár oldalas, egyszerűen átlátható díjkimutatás egységes formátumú. Bemutatja a számlavezetésre kifizetett díjakat és külön-külön sorokban összegzi a különböző fizetések (például utalások, beszedések), bankkártyás műveletek, folyószámlahitel (ha van) és egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Felsorolja, hogy az ügyfél hány darab tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, vagy ha voltak ingyenes tranzakciók (például a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvételi lehetőség), akkor hány műveletért kellett ténylegesen fizetni. A kimutatás jelzi, hogy mennyi kamatbevételt ért el az ügyfél, illetve mekkora összegre rúgott folyószámlahitelének kamatköltsége.
A Bank360.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy, hogy postai levélben csak azok kapják meg ezt a dokumentumot, akik az egyenlegértesítőt és más kimutatást is postai levélben igényelték a bankjuktól. Akik elektronikus kommunikációt választottak – ami egyébként megéri, hiszen jellemzően több száz forinttal olcsóbb ilyen esetben a számlavezetés -, azok elektronikus banki csatornákon nézhetik meg a kimutatást. A díjkimutatást a bankok jellemzően dokumentumként töltik fel, az ügyfelek pedig az internetbankból tölthetik le. A mobilbankokból közvetlenül a díjkimutatás nem mindig érhető el.
The post Bank360: díjkimutatást kapnak a bankszámlások péntekig, meglepően nagy számokkal találkozhatnak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu