Magyar Péter azt ígéri, nem lesz több limonádézgatás Karácsonnyal

A Tisza ígéretet tud arra tenni, hogy jelen feltételekkel a mini-Dubaj nevű förtelem nem fog felépülni – jelentette be Magyar Péter, Tisza Párt elnöke a fővárosi közgyűlés szerdai ülése előtti sajtótájékoztatón.

Magyar megismételte, hogy a Tisza frakciója meg fogja szavazni, hogy a főváros éljen az elővásárlási jogával Rákosrendezőn, sőt, név szerinti szavazást fog kérni. Így kiderül, melyik képviselő akar egy emírségekbeli enklávét Budapesten, mondta Magyar, aki szerint megmosolyogtatók azok a vádak, melyet a kormányzati szereplők megfogalmaznak, hiszen a területen keletkezett szemét kezelése állami feladat.

Magyar megismételte azt is, hogy

pártja kész utcára hívni az embereket, ha a kormány ragaszkodik a beruházáshoz.

A fővárosi Tulajdonosi bizottság keddi ülésén sem a kormánypárti, sem a Karácsony Gergelyt támogató ellenzéki pártok képviselői nem támogatták a fővárosi cégvezetők újrapályáztatásáról szóló tiszás javaslatot, egyedül a Vitézy Dávid-féle Podmaniczky Mozgalom támogatta. A főpolgármester szerda reggel arról írt, hogy a javaslat szarvashibákkal volt tele: a többi között törvénysértő módon akart 30 százalékos cégvezetői fizetésemelést előírni, nem vette figyelembe az adatkezelési szabályokat nem vette figyelembe, valamint évek óta nem létező fővárosi cégre hivatkozott. Magyar ezeket a vádakat visszautasítja: szakmailag megfelelően elkészített javaslatot tettek le az asztalra.

Magyar a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Fidesz és az óellenzék összefogása mellett zajló mutyi nem folytatódhat tovább. A fővárosi cégeket ezért transzparens módon kell kiválasztani: a pályázat elkészítését a tiszás Orbán Árpád által vezetett Tulajdonosi bizottság végezte el. Nem a Tisza, hanem a bizottság projektje volt a pályázat elkészítése Magyar szerint, szemben Karácsony állításával. Az ülésen valamennyi párt képviselője ismertethette az észrevételeit, de nem éltek vele: egyedül egy főjegyzői észrevétel érkezett a bizottsági ülés előtt negyven perccel. Magyar ezután ismertette, hogy a többi párt kérései közül a javaslatba

nem került bele a női kvóta, ahogy az sem, hogy előnyt kap a pályázásnál, aki jelenleg pozícióban van.

Magyar szerint ez fáj a legjobban az óellenzéki pártoknak, ezt akarják megakadályozni, most éppen jogi köntösbe bújtatva. A pártelnök ahhoz is ragaszkodott, hogy csak a bizottság által kiválasztott legalkalmasabb személyt terjeszthesse fel Karácsony szavazásra, akinek ez kizárólagos jogköre.

A legtöbb dolog, amit kifogásolt a főjegyező, az más önkormányzatok pályázati kiírásában is szerepel, mondta Magyar. Szerinte nonszensz az is, hogy nem lehet erkölcsi bizonyítványt feltételként meghatározni.

Meg akarják akadályozni, hogy piaci alapon, transzparens módon választhassák ki a vezetőit a fővárosi cégeknek, itt tartunk most, ehhez a mutyihoz a Tisza a továbbiakban nem asszisztál. Hogy ez mit jelent, az ki fog derülni a közgyűlésen

– mondta Magyar, aki szerint ebben a színházban minden párt benne van, kivéve a Podmaniczky Mozgalmat amely konstruktívan állt a pályázati kiíráshoz. „Az egész dolog arra ment ki, hogy Baranyi Krisztina a főpolgármester megbízásából beadhassa a módosító javaslatot, és elvehessék a bizottságtól ezt a jogkört” – állította Magyar, hozzátéve, hogy a Tisza tavaly decemberben azért ment bele a költségvetés megszavazásába, mert a főpolgármester ígéretet tett a piaci alapú pályáztatásra.

Megvárjuk, amíg a főpolgármester kimondja, hogy megszegték a megállapodást, nem lesz több limonádézgatás

– ígérte Magyar.

A sajtótájékoztatón Ordas Eszter, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője és a párt fővárosi képviselői, közöttük Balogh Balázs, Bujdosó Andrea valamint Orbán Árpád is részt vett.

The post Magyar Péter azt ígéri, nem lesz több limonádézgatás Karácsonnyal first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest