Ismét Magyarországon ad koncertet Aurora: a norvég énekes-dalszerző a tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után alig egy évvel, július 4-én a Budapest Parkba érkezik – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Aurora korábban már több rangos fesztivál, így a Glastonbury, illetve a Coachella közönségét is elvarázsolta az egyedi hangjával, most pedig a magyar fővárosban teheti meg ugyanezt – ezúttal a tavaly megjelent What Happened to the Heart? című lemezének dalaival, valamint a legnagyobb slágereivel.
A 28 éves Aurora Aksnes számára az áttörést a 2015-ben megjelent Running with the Wolves című EP hozta meg, rajta a Runaway című dallal.
A norvég pop egyik legnagyobb tehetségének tartott zenész 2016-os első albuma, az All My Demons Greeting Me As A Friend két hétig vezette a norvég albumeladási listákat, és számos európai országban lett népszerű. Következő két lemeze, a 2018-ban megjelent Infections of a Different Kind (Step 1), valamint a 2019-es A Different Kind of Human (Step 2) hasonló sikereket aratott, zenei világában pedig egyre inkább keveredtek az elektronikus pop, a folk és az art pop elemei. Ezt a speciális keveréket a 2022-ben megjelent The Gods We Can Touch tovább mélyítette.
A Tom Odellel és a Chemical Brothersszel közös dalt jegyző Aurora hangja A fagy birodalma II. című természetfilm-sorozat Hans Zimmer által komponált zenéjében is hallható, de a Jégvarázs 2. egyik betétdalában is közreműködött, amit Oscar-díjra jelöltek.
The post Aurora-koncert lesz nyáron a Budapest Parkban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu