Cameron Diaz a 2014-ben megjelent Annie című vígjáték után több mint tíz évre visszavonult a színészettől – idén azonban új filmje jelent meg, az Újra akcióban, ami a Netflix égisze alatt készült, és több projekt is folyamatban van, amiben feltűnik majd, köztük az Outcome.
A Page Six szúrta ki, hogy Diaz a Vogue mexikói lapszámának adott nemrég interjút, melyben arról is beszélt, hogy egyelőre nem tudja, végleges-e a visszatérése. Úgy fogalmazott, nem tudja, mit tartogat számára a színészi karrierje, és azért fogadta el a munkát az Outcome című filmben, mert az nem jelentett számára túl nagy időbeli elkötelezettséget.
Ez egy felkérés volt, hogy olyasvalakivel dolgozzak együtt, akit csodálok
– mondta a színésznő a filmről, melyben Keanu Reeves, Matt Bomer és Jonah Hill is szerepelnek, utóbbi volt a film írója és rendezője is.
Csak néhány hétig voltam a városban, és minden estét a családommal tölthettem
– tette hozzá az édesanya.
Cameron Diaz és férje, Benji Madden egyébként 2019-ben lettek szülők, ekkor született meg Raddix nevű lányuk, akit 2024-ben egy fiú követett, Cardinal.
The post Cameron Diaz egyelőre nem tudja, végleges-e a hollywoodi visszatérése first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu