Cikkünk folyamatosan frissül
Két mini-Dubajjal kapcsolatos előterjesztést is megvitat a Fővárosi Közgyűlés a mai ülésén. Karácsony Gergely a képviselők hozzájárulását kéri ahhoz, hogy a főváros utasítsa a tulajdonában álló Budapesti Közműveket (BKM) arra, hogy az elővásárlási jogát gyakorolja Rákosrendezőn. A főváros álláspontja szerint az összeg első részletének kifizetését (a teljes összeg 25 százalékát, mintegy 12,7 milliárd forintot) meg tudja oldani a BKM a saját költségvetéséből. Az elővásárlási jog érvényesítésére 30 napja van az érintettnek, ha pedig belépnek a szerződésbe, akkor 10 napon belül fizetniük kell.
Mint ismert, január 16-án a magyar állam aláírta az adásvételi szerződést, ami megnyitotta a kaput az egyesült arab emírségekbeli ingatlanfejlesztők egyik legfontosabbja, az Eagle Hills előtt, hogy 12 milliárd euróból, azaz közel 5000 milliárd forintból felépíthesse az elmúlt években mini-Dubajként elhíresült városnegyedet. A cég által bemutatott elképzelések alapján a volt MÁV-terület egyes részein 250 és 500 méter magasságú épületek is elhelyezhetők – összehasonlításképpen: a legmagasabb magyarországi irodaépület, a lágymányosi Mol-torony 143 méter magas.
Karácsony azt állítja, hogy az arabokkal kötött adásvételi szerződés szerint a fővárosnak elővásárlási joga van a 85 hektáros területre, amellyel élni kíván: ehhez a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kéri a képviselők támogatását. A főváros elővásárlási jogát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vitatja, de Karácsonyék azt ígérik, hogy bíróságra viszik az ügyet, ha nem tudnak éli vele. A rákosrendezői projekt jelenleg tudható részleteit alábbi cikkünkben foglaltuk össze.
Emellett Vitézy Dávidnak is van egy mini-Dubajról szóló előterjesztése. A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője azt deklarálná, hogy az elővásárlási jog érvényesítése után a főváros a budapesti lakhatási válságot enyhítő lakónegyed-fejlesztést és a minőségi rekreációs célú zöldterületek hiányát enyhítő közparkfejlesztést kíván megvalósítani a területen, összhangban a testület egy korábban elfogadott határozatában szereplő alapelvekkel. Emellett felkérné és felhatalmazná Karácsonyt arra, hogy az elővásárlási jog érvényesítésén túl is minden lehetséges jogi eszközzel próbálja megakadályozni a tervezett beruházást.
Nagy izgalmakra nem érdemes számítani: Vitézyék, a Karácsony mögött álló pártok, az MKKP és a Tisza is előre jelezte, hogy támogatja, hogy éljen az elővásárlási jogával a főváros.
A cégvezetői pályázatok kapcsán estek egymásnak a képviselők
A napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az ülés. Vitézy azt kérte, hogy a két Rákosrendezővel kapcsolatos előterjesztéséről egyből a napirend pont megtárgyalása után szavazzanak, de Karácsony a szabályok stabilitására hivatkozva ellenállt. A fideszes Gulyás Gergely Kristóf minden ülésen javaslatot tesz arra, hogy az eredeti eljárásrend szerint a napirendi pontok megvitatása után szavazzanak, amit az ülésvezető, vagyis Karácsony mindig leint – ezúttal sem volt ez másként.
Szalai Piroska fideszes képviselő miniszterelnöki megbízott lesz, ezért lemond a fővárosi képviselői mandátumáról.
Karácsony ezután rátért Rákosrendezőre. Elmondta, hogy az ügy túlmutat önmagán: a város szolidaritásáról szól. Szerinte nincs okuk kételkedni abban, hogy a szolidaritási hozzájárulás címén elvont 28 milliárd forintnyi összeget a bírósági döntés értelmében visszautalják a fővárosnak. A kormány és az Állami Számvevőszék ezt vitatja, de Karácsony szerint fölösleges jogászkodni az ítélethirdetésig.
Jogszerű előterjesztéseket írni nehezebb, mint Facebook-posztokat,
szúrt oda Karácsony Magyar Péternek, aki ma reggeli sajtótájékoztatóján beszélt arról, szerinte miért gáncsolták el a kormánypárti és a baloldali pártok a fővárosi Tulajdonosi bizottság cégvezetői pályázatokról szóló javaslatát. Karácsony elmondta, hogy a pályázati kiírásoknál nagyon súlyos jogi aggályok merültek fel, ezért nem került napirendre az előterjesztés.
Vitézy szerint a pályázattal szembeni főjegyzői kifogások politikailag motiváltak: nem érti, hogy miért nem lehet például feltételként meghatározni az erkölcsi bizonyítványt. „Van esetleg egy börtönben ülő, volt BKK-s cégvezető vagy óbudai képviselő, akit kineveznének?” – szúrt oda Vitézy, aki szerint Karácsony a pályázatokkal kapcsolatban csak kifogásokat keres. A Podmaniczky Mozgalom egyébként támogatta a tiszás javaslatot: szerinte Karácsonynak tudomásul kell vennie azt, hogy az őt támogató pártok immár csak a Közgyűlés 25 százalékát teszik ki.
A tiszás Orbán Árpád, a pályázatokat kidolgozó fővárosi Tulajdonosi bizottság elnöke megvédte a javaslatot, szerinte nevetségesek a főjegyzői kifogások. Szerinte az ügy vége az lehet, hogy a jelenlegi cégvezetés a helyén marad. Hozzátette, hogy Baranyi Krisztina nem nyújthat be módosítót a javaslathoz, mivel nem került napirendre az előterjesztés. A ferencvárosi polgármester szerint a módosítója a Tisza-Podmaniczky javaslat szellemében készült, transzparens pályáztatást ír elő. Az egyelten kivétel, hogy Baranyi azt akarja, hogy a cégvezetői pályázatok megalkotása ne bizottsági hatáskörbe kerüljön, hanem vonják vissza a közgyűléshez, amely később válasszon a jelentkezők közül.
Gulyás Gergely Kristóf szerint a Tisza ismét jogszabályellenes és tárgyalásra alkalmatlan javaslattal állt elő, ráadásul közölték, hogy jövő héten nem érnek rá újra elővenni a javaslatot. Karácsony szerint az erkölcsi bizonyítvány fontos, de nem szabad eltérni a jogszabályoktól. Azt sem tartja elvetendőnek, hogy emeljék a cégvezetői fizetéseket, ezáltal nagyobb versenyt generálva, de akkor ezt ki kell mondani. A főpolgármester szerint nem lehet mindig az, amit a Tisza akar: a problémákat át kellett volna hidalni.
Karácsony szerint a mini-Dubaj összes eleme szemben áll a főváros érdekeivel
Bő félóra után rátértek Rákosrendezőre: Karácsony kezdésként elmondta, hogy abszurd, hogy a klímaválság közepén felhőkarcolókat akarnak emelni Budapesten. A projekt összes eleme szemben áll a főváros érdekeivel, így ma arról döntenek a képviselők, hogy Budapest megőrzi-e a szuverenitását. „Ki fogja gyakorolni a budapestiek jogos igényét arra, hogy a saját fővárosukban befolyásolni tudják, hogy mi épül?” – tette fel a kérdést Karácsony.
A főpolgármester szerint Budapestnek ki kell használnia azt, hogy óriási tartaléka van rozsdaövezetekből.
Nem költői túlzás, hogy Budapest jövője dől el ezen a kérdésen,
mondta Karácsony, aki szerint az előterjesztése a magánérdek és a közérdek küzdelméről szól. A területet köztulajdonban akarja tartani, hogy megakadályozza „az évtized lopását”.
Vitézy szerint Budapestnek azt kéne csinálnia, mint Bécsnek, ezért támogatja az elővásárlási jog érvényesítését. Ez a legnagyobb összefüggő rozsdaövezeti fejlesztési területe a fővárosnak, erről Tarlós István ideje alatt tanulmány is készült, emlékeztetett Vitézy, aki szerint egyedül a terület tulajdonosa, a MÁV nem végezte el a munkát. „Ha egy ilyen szerződést Gyurcsány Ferenc kormánya írt volna alá, önök azt mondanák, ez hazaárulás. Hogy lehet beleírni egy szerződésbe azt, hogy bármely magyar jogszabályt megváltoztathat az arab befektető?” – kérdezte fideszes kollégáitól Vitézy. Szerinte a fideszesek nehéz helyzetben vannak, hiszen a beruházás szemben áll a kormány által hangoztatott szuverenitás logikájával.
A párbeszédes Barabás Richárd szerint a zöld Parkváros koncepciója helyett a kormány a globális nagytőke érdekeit képviseli. „Ezért a szerződésért egyszer valaki börtönbe fog menni” – mondta a frakcióvezető.
A tiszás Balogh Balázs szintén megkérdezte a fideszesektől, hogy a beruházás, hogy nem hazaárulás. „Miért gondolják, hogy mindenki hülye, és hogy mindenki más megy szembe az autópályán?” – kérdezte a szemközti Fidesz-frakciótól. Vitézy után ő is azt kérte a fideszesektől, hogy vezessék le, mi a különbség a mini-Dubaj- és a Sukoró-ügy között.
Érintettsége okán Rózsa András, Zugló polgármestere is szót kapott, aki egyébként nem tagja a közgyűlésnek. Kikérte magának, hogy a zuglóiak véleményét nem kérték ki a beruházás kapcsán, és hogy a tűzveszélyes hulladékkal a tulajdonos nem hajlandó mit kezdeni. A mini-Dubajt disznóságnak, a magyar történelem legnagyobb ingatlanmutyijának tartja.
„Nincs szükségünk sem maxi, sem mini, sem semmilyen Dubajra Budapesten” – mondta a tiszás Molnár Dániel. A luxus bevásárlóközpontokra, az 500 méteres felhőkarcolókra és a mecsetekre is nemet mond a Tisza, erősítette meg. Molnár szerint a magyar érdekek ellen szavaz, aki nem támogatja az elővásárlási jogot, ezért
név szerinti szavazást kezdeményez ebben a napirendi pontban.
Szentkirályi Alexandra szerint a fővárosnak előbb egy átlagos szerdát kéne levezényelnie a fővárosnak. Példaként említette, hogy Karácsony városháza előtti parkolóból sem tudott ígérete szerint parkot csinálni. A fideszes frakcióvezető elmondta, hogy aki megveszi a területet, annak több tízmilliárd forintnyi rekultivációs feladata van, amit szerinte jobb, ha magántőkéből, és nem közpénzből végeznek el. A Grand Budapest projekt keretében egy teljesen új városrész épülne, több ezer új munkahely jönne létre, lehetőséget jelentene a magyar cégeknek, hogy a projekten dolgozzanak, rengeteg új infrastruktúra-fejlesztést jelentene, ráadásul a negyedik legnagyobb budapesti park is létrejönne a beruházás keretében, sorolta Szentkirályi.
Hogy a csudába került ki önök számára, hogy hirtelen lett pénz?
– mondta Szentkirályi, aki azt állítja, elhangzott egy bizottsági ülésen, hogy a BKM-ben a főváros „eldugta a pénzt”. A Fidesz korábbi főpolgármester-jelöltje nem érti, miért nem a kampányígéretek megvalósítására költik ezeket a forrásokat.
Szentkirályi számon kérte a fővároson, hogy az elmúlt években nem tett semmit a lakhatásért, Vitézyn pedig azt, hogy egy ingatlanfejlesztő támogatta a kampányát. Vitézy válaszában elmondta, hogy nem ingatlanfejlesztő támogatta a kampányát, hanem Szentkirályi.
A DK-s Déri Tibor elmondta, hogy érthetetlen, hogy a fideszesek miért árulják el a budapestieket, miközben teleharsogják a szuverenitásvédelemmel a nyilvánosságot. A beruházás szerinte minden létező jogszabállyal szembe megy, de a fideszesek a saját zsebüket nézik – utalt Szentkirályi férjének, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek a mini-Dubajjal kapcsolatos érdekeltségére.
The post „Nem költői túlzás, hogy Budapest jövője dől el ezen a kérdésen” – a Fővárosi Közgyűlés előtt a mini-Dubaj ügye first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu