Pakson több száz embert rúgnak ki, miközben Oroszországban zajlik a Roszatom és alvállalkozójának korrupciós botránya

Thumbnail for 6326762

Paks II. egyik orosz fővállalkozó cége, az Orgenergosztroj Intézet RT tömeges elbocsátásba kezdett az atomerőmű építkezésén. Hadházy Ákos független képviselő csütörtökön arról számolt be a közösségi oldalán, hogy a cég a „negatív gazdasági hatások miatt kialakult helyzetre” hivatkozik, legalábbis ez áll a képviselőhöz eljuttatott felmondó levekben.

Hadházy információi szerint az oroszok mellett egy német mélyépítő cég is levonul a beruházási helyszínről, ezért sok száz embert, magyarokat, oroszokat, kazah és török munkavállalókat rúgnak ki, és már az építőmunkások lakóparkjához is új bérlőt keresnek.

Az 1955-ben alapított Orgenergosztroj komoly cég, a honlapja szerint bár immár magánvállalat, de rendszeres alvállalkozója a Roszatomnak. Csak a fióktelepei alapján arra lehet következtetni, hogy az elmúlt években elkísérte a céget Magyarország mellett Bulgáriába, Bangladesbe, Szlovákiába, Egyiptomba, Üzbegisztánba – írta a Telex. A privát vállalkozás már mintegy 1000 nukleáris projektben vett részt.

A lap szerint felröppentek a hírek, hogy a hosszú múltra visszatekintő együttműködés ellenére most a Roszatom le fogja cserélni.

Az ok nem ismert, de akár egy oroszországi korrupciós botrány is lehet. 2025 januárjában egy Roszatom-vezető és az Orgenergosztroj vezérigazgató-helyettese bűnösnek vallotta magát.

Mint arról számos újság, köztük a Kyiv Independent, vagy a Tadvisor beszámolt, Gennagyij Sztanyiszlavovics Szaharov, a Roszatom tőkebefektetési vezetője rengeteg kenőpénzért adott üzletet az Orgenergosztrojnak. Az 32,6 millió rubelnyi kenőpénzről volt szó, amit Elguji Kokosadze, az Orgenergosztroj első vezérigazgató-helyettese adott át.

Az eset már majdnem egy éve, 2024. március 28-án robbant ki, amikor a moszkvai Basmannij Kerületi Bíróság vesztegetés vádjával letartóztatta Szaharovot. A vád különösen nagy értékű kenőpénz átvételéről szólt. A felsővezetőt a bíróság először 2024. május 26-ig helyezték előzetes letartóztatásba.

A tőkebefektetési igazgató ugyan állami kitüntetéseire és sérült kisfiára hivatkozva kérte a szabadlábra helyezését, de a letartóztatását meghosszabbították, jelenleg 2025. április 14-ig van érvényben ilyen határozat. Az üzletember 2025 januárjában elismerte a bűnösségét, így tett Kokosadze is, ő azonban nincs őrizetben, csak lakhelyelhagyási tilalom mellett védekezhet. A lapok szerint a moszkvai Mescsanszkij Bíróság megkezdte a büntetőügy érdemi vizsgálatát. A hatályos jogszabályok értelmében mindkét vádlott 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

The post Pakson több száz embert rúgnak ki, miközben Oroszországban zajlik a Roszatom és alvállalkozójának korrupciós botránya first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest