Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki bántalmazott és szexuálisan abuzált egy tízéves kislányt. A férfi feleségét kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt két év, végrehajtásában öt év próbaidőre bocsátották.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint a táblabíróság a január 30-án hozott döntésével másfél évvel súlyosította az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék határozatát a férfi esetében, a nő büntetését pedig hat hónappal súlyosította. A bíróság emellett a férfit véglegesen, míg a nőt négy évre tiltotta el minden olyan foglalkozástól, amely révén kiskorúakkal kerülne kapcsolatba.
A tényállás szerint a házastársak közösen nevelték a nő gyámsága alatt álló, 2009 júniusában született kislányt. A gyermek jelenléte egy idő után terhessé vált nekik, a férfi a nő beleegyezésével többször bántalmazta a gyermeket, akit érzelmileg is súlyosan elhanyagoltak. Előfordult, hogy a gyermek ruháit a kukába dobták, vagy hosszabb időre egyedül hagyták őt és bezárták a házba, büntetésből pedig hideg vízben fürdött.
A férfi 2019 októberétől rendszeresen szexuális cselekményt is végzett a gyermeken, emellett szeméremsértően mutogatta magát előtte. A nő kérésére a kislányt 2020 augusztusában ideiglenesen nevelőszülőknél helyezték el. A vádlottak magatartása súlyos, maradandó hatással lehet a sértett későbbi fejlődésére.
The post Nyolc évet kapott a 10 éves kislányt erőszakoló férfi, aki pokollá tette nejével a kicsi életét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu