Letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság azt a két kiskunhalasi orvost, akik nemátalakító műtéteket végeztek a munkaidejükön kívül a kórházban.
Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy a járásbíróság a jelenlétük biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének, illetve megakadályozásának veszélye miatt rendelte el a vesztegetés elfogadásával gyanúsított orvosok letartóztatását.
Megkerestük a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget, hogy a két doktor beismerte, vagy tagadta-e a bűnösségét, Négyessyné Bodó Marianna szóvivőtől azt a választ kaptuk, hogy az ügyben jelenleg több információ nem közölhető.
A megalapozott gyanú szerint az egyik orvos 2022-től, a magánrendelőjében több sebészeti műtétet, kezelést és egyéb vizsgálatokat vállalt el. A műtétekért 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
Miután a magánrendelése mellett a közeli kórházban is dolgozott, a műtéti beavatkozásokat ott végezte el egy másik orvossal közösen. A rendőrség korábban azt közölte, hogy ezek nemátalakító műtétek voltak.
A műtétekhez az egészségügyi intézmény infrastruktúráját használták, és közfinanszírozott ellátás keretében hajtották végre a beavatkozásokat. Az operációkat követően pedig a betegek kórházi ellátásban részesültek. A bíróság döntése nem végleges.
The post Letartóztatták azt a két kiskunhalasi orvost, akik nemátalakító műtéteket végzetek pénzért a kórházban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu