Egy január 28-i jogszabályváltozással módosult a polgári peres eljárások megindításának illetékeire vonatkozó szabályozás, így a követelés összegéhez igazodó 6 százalékos illetékmérték helyett egy kilenc szintből álló, sávos rendszert vezettek be, és megszüntették az eddigi 1,5 millió forintos illetékmaximumot, írja a Telex.
A lapnak egy neve elhallgatását kérő ügyvéd arról beszélt, az intézkedés egyik célja lehet, hogy a jelentős bírói kapacitáshiány miatt kevesebb legyen a bíróságokon az ügyteher. Egy másik, szintén név nélkül nyilatkozó szakember hozzátette, „valóban volt abban eleve valami furcsa, hogy egy 25 millió forintos ügynek ugyanakkora volt az illetéke, mint egy 100 milliárd forintosnak.”
A Telex forrásai szerint ezt a változást persze minden ügyvéd már egy ideje tudta, így akinek nagy értékű ügye készülődött, igyekezett legalább egy nappal az illetékváltozás előtt elindítani azt: így ugyanis 1,5 millióval úszta meg a pereskedés rajtját több tíz-, vagy több százmillió helyett.
A cikkben felhívják a figyelmet arra is, hogy az intézkedésnek különös aktualitást ad a Rákosrendezőre tervezett megaberuházás ügye. Ha ugyanis valaki pert indítana a magyar állam és az arab hátterű, de vezetésében erősen NER-es kötődésű vevő 50,9 milliárd forintos megállapodásának ügyében, akkor az illetékkalkulátor szerint egy 260,3 millió forintos illetékkel indulhatna el.
Az új illetékszabályok általában is alaposan megnehezítik azok helyzetét, akik ugyan nagy érték ügyében keresnek jogi megoldást, de anyagi forrásaik elég korlátozottak. Hiszen az illetékmaximum eltörlése nem csak erre az egy kiemelt ügyre érvényes. A fővárosban egy nagyobb lakás vagy ház sokszor több százmilliós, egy irodaház akár többmilliárdos értékű. Ha bárki egy adásvételi szerződés betartása miatt, vagy akár egy közbeszerzés, egy vállalkozói szerződés, egy kötbér ügyében jogi megoldást remél, óriási illetéket vállal.
Példaként említi, hogy egy olyan eljárásban, ahol egy ügyfél és egy bank között egy 100 millió forint értékű, hitelből megvett lakás sorsa a tét, a vonatkozó bírósági illeték 4 millió forint. Ez a banknak nem vészes, de egy már elve nehéz sorsú, a lakásáért harcoló ügyfélnek megoldhatatlan teher lehet.
The post Eltörölték az illetékmaximumot, egy 100 milliós lakásnál 4 millióba is kerülhet a perindítás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu