Hudák Béla debreceni felszolgáló tanoncot – vagy, ahogy a vendéglátóipari szlengben hívni szokás, pikolót – különös ügyben vonta kérdőre a rendőrség. Miután házkutatást tartottak nála, a rendőrök fényképeket koboztak el a 17 éves fiútól. A meghitt, bensőséges hangulatú felvételeken Hudák az ország egyik legismertebb primadonnájával, Honthy Hannával pózolt félreérthetetlenül bensőséges helyzetben. Az esetről az Egyetértés című debreceni napilap így számolt be 1920. szeptember 5-én:
„Együtt vannak levéve úgy, amint a művésznő gyöngéden ráhajlik a piccoló vállára. Első pillanatban teljes lehetetlenségnek látszott, hogy a népszerű primadonna valaha is lefényképeztette volna magát egy piccolóval együttesben. Rögtön az a gyanú merült fel, hogy a fénykép közönséges hamisítvány. Ezek után a detektívek aziránt puhatolództak, hogy miként kerültek a fényképek a fiúhoz. Elővették őt is, és ekkor kiderült a valóság. Hudák Béla tavaly állandó látogatója volt a színháznak, halálosan beleszeretett a színház primadonnájába, Honthy Hannába. Természetesen közelébe sem férkőzhetett, hanem csak titkos imádója lett, otthon, szobájában szőtte a csillogó ábrándokat. Megszerezte valahol Honthy Hanna fényképeit, ezzel volt különben is tele a szobája. Aztán gondolt merészet és nagyot, Honthy fényképét elvitte a Csapó utca 10. szám alatti Bernáth Györgyné fényképészhez, és megkérte, hogy csináljon hat mellképet és retusálja rá Honthy Hanna arcképét. Így keletkezett aztán a közös fénykép, melyből a fiú néhányat megtartott magának, egyet pedig megcímzett az apjának, és a következő sorokat írta mellé: Kedves Apám! Látja, most már jól megy a sorom, legközelebb meg is nősülök. Itt küldöm a menyasszonyom arcképét. Szerető fia: Béla.”
Így dolgoztunk
Cikkünk illusztrációiként néhány Fortepan fotót választottunk ki, amelyek tartalmáról szöveges leírást kértünk a ChatGPT mesterséges intelligencia szoftver Super Describe kiegészítőjének segítségével, amely alapján a ChatGPT egy másik modellje, a DALL·E generált egy új képet. Ezeket a sosem létezett, de fényképnek látszó képeket állítottuk az eredeti Fortepan fotójukkal párba. A folyamatot minimálisan befolyásoltuk csupán, ennél nagyobb egyezőség is elérhető, ha pontosítjuk a képgeneráláskor használt promptot, azaz az algoritmusnak adott szöveges utasítást.
Ha Hudák Béla későbbi sorsát nem is, azt biztosan megtudhatjuk az Egyetértés cikkéből, hogy a deepfake iránti igényt nem a mesterséges intelligencia hívta életre, mert az gyakorlatilag egyidős a fotográfiával. Más kérdés, hogy a képalkotó mesterséges intelligencia, vagyis a generatív AI képességei olyan magas szintre fejlődtek a 2020-as évekre, hogy „esztétika szempontjából az AI készítette fotó minősége már nem marad el a kamerával készített felvételétől, így két kép közül szinte lehetetlen megmondani, hogy melyiket készítette egy kamerát tartó ember és melyiket egy algoritmus” – állítja a Gács Tamás fotográfussal nemrégiben AI művészeket tömörítő ügynökséget alapító Kálmán Mao Mátyás dokumentumfilmes producer.
Díjnyertes megtévesztés
A képalkotó szoftverek profizmusát Boris Eldagsen német fotóművész azzal bizonyította, hogy meghekkelte a Sony 2022 végén meghirdetett világversenyét. A kreatív kategóriában a zsűri által legjobbnak ítélt képről ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy valójában nem kamerával, hanem mesterséges intelligenciával alkotta. Honlapján a művész részletesen feltárta, hogy kísérleti munkájával szakmai párbeszédet szeretett volna kezdeményezni, saját értékelése szerint nem túl sikeresen. Eldagsen, miután a döntősök közé jutott, majd értesítették, hogy az ő képét választották a kategória győztesének, felhívta a zsűri figyelmét, hogy a képet számítógépes szoftverek segítségével hozta létre. Bár a zsűri ennek ellenére nem változtatott a döntésén, Eldagsen visszalépett a versenytől.
Nem sokkal a német művész akcióját követően egy divatfotósoknak hirdetett ausztrál versenyen viszont azért zárták ki az egyik indulót, mert az általa beadott felvételt AI-generált képnek ítélték – tévesen. Tavaly nyáron egy másik művészt is kizártak egy rangos versenyről, de nem azért, mert mesterséges intelligenciával készítette az általa beadott pályamunkát, hanem épp ellenkezőleg: azért, mert kamerát használt. Miles Astray azzal tört borsot az 1839 Awards zsűrijének orra alá, hogy az AI-generált képek kategóriájába általa leadott felvételről bejelentette, valójában egy Nikon D750 tükörreflexes kamerával készítette, és utólag is csak minimális mértékben korrigálta a felvételt.
A New York Times, a Getty Images, a Phaidon Press, a párizsi Pompidou Központ, a Christie’s aukciósház és a Maddox Galéria fotográfus szaktekintélyei olyannyira nem vették észre a turpisságot, hogy a kategória bronzérmét ítélték oda Astray alvó flamingót megörökítő felvételének. A fotós ráadásul a közönségszavazatok alapján egy másik díjat is kiérdemelt a nagyon is valódi felvétellel. Az elismeréseket mégsem vehette át, bejelentését követően ugyanis kizárták a versenyből. Mint Astray később több sajtóorgánumnak is elmondta, az ötletet Eldagsen egy évvel korábbi akciója adta, be akarta bizonyítani, hogy a trükk fordítva is működik. Mint mondta, az, hogy felvételével a zsűrit és a közönséget egyaránt megtévesztette, nemcsak neki, hanem a művészek egész közösségének hatalmas diadalt jelent.
Szerethető deepfake
A generatív AI, vagyis a képalkotó mesterséges intelligencia nemcsak Astray, hanem Szauder Dávid képzőművész szerint sem fenyegeti a fotós vagy a filmes szakma alkotóit.
Paul Delaroche francia festő a képzőművészeti legendárium szerint azt kiáltotta az első dagerrotípia láttán, hogy »mostantól a festészet halott”. Mára teljesen egyértelmű, hogy mennyire nem volt igaza. Az egyre kisebbé és könnyebbé váló kamerák terjedése nemhogy nem akadályozta, de kifejezetten könnyítette a festők munkáját. Fotókat készíthettek a megörökíteni szándékozott témákról, a munkát pedig a műtermeikben végezhették. A kép- és kiadványszerkesztő programok, különösen az Adobe szoftverek 1990-es évekbeli megjelenése után az alkalmazott grafikusok is siratták a saját szakmájukat. Az ő félelmeik is alaptalannak bizonyultak, pedig mára jóformán mindenkinek a számítógépén van már legalább egy képszerkesztő program. Attól még, hogy a generatív AI bárki számára hozzáférhető, nem lesz mindenkiből máról holnapra Andy Warhol
– hűti le a kedélyeket Szauder, aki szerint a mesterséges intelligencia nemigen fogja elvenni senkitől a munkáját. Igaz, azt ő is valószínűnek tartja, hogy, aki nem tanulja meg használni az új technológiát, idővel versenyhátrányba kerülhet a munkaerőpiacon. Kálmán szerint viszont a mesterséges intelligenciával szemben táplált félelmek közül nem mind alaptalan, például mert „színészek, bevilágítás, stáb, sminkesek, set design és egyéb költséges elemek nélkül lehet vele analóg fotókból rendkívül olcsón mozgóképet készíteni.”
A mesterséges intelligenciával előállított élethű felvételeknek, vagyis a deepfake-eknek Szauder szerint van szerethető verziójuk is. Ilyen például az, ha egy-két régi felvétel alapján rekonstruálni lehet például a rég elhunyt dédszüleink múltjának egy fiktív, de lehetséges verzióját. Ennek szerinte olyan történelmi korszakok átélhetőbbé tételekor is lehet jelentősége, amelyekben, mint például a magyarországi holokauszt vagy Budapest 1945-ös ostroma idején, rendkívül kevés valódi fénykép készült és maradt fenn. De hasonlóra tesz kísérletet egy barcelonai művészeti projekt, a Synthetic Memories is, amely a világ több művészeti és akadémiai intézményével együttműködve hangulati élményekből és emlékekből alkot vizuális, a valóságban soha el nem készült fotókból álló galériát.
A mesterséges intelligencia az emberi léptékkel felfoghatatlan háttéradatbázis segítségével egy képzett alkotó az eredetire a megtévesztésig hasonlító képeket tud előállítani az 1960-as vagy az 1930-as évek stílusában is, ahogy azt teszi például Can Togay
– mondja Peti Péter fotográfus, aki szerint „a deep fake mindig is jelen volt a fotográfiában, mindössze annyi történt, hogy könnyebb lett előállítani.”
Az analóg reneszánsza
Azon sokan aggódnak, hogy a képalkotó mesterséges intelligencia miként befolyásolja majd a valóságérzékelést, de arról relatíve kevés szó esik, hogy a rohamos léptékben csak az utóbbi években terjedő technológiának lehet-e hatása a 20. században jórészt még analóg eljárásokkal készült fotográfiára. A 20. századi analóg fényképeket katalogizáló Fortepan-archívum esetében például komoly kihívást jelent a különböző időben, más-más helyről származó, de időben és térben összetartozó felvételek azonosítása, egymás mellé rendezése, katalogizálása, felcímkézése – amely munkát jelenleg lelkes önkéntesek viszik a hátukon. Mindebben, és az így rendezett felvételek visszakeresésében az egyre pontosabbá váló mesterséges intelligencia – például az automatikus kulcsszavazás vagy az arcfelismerés révén – nagy szolgálatot tehet. Ezt felismerve a 20. századi sajtótermékeket digitális formában összegyűjtő és a mai közönségnek gyűjteményes, kereshető formában kínáló Arcanum adatbázis már ma is használ mélytanuló algoritmust.
A már idézett Szauder pedig épp a Fortepan archívumában őrzött felvételek segítségével kezdett AI-generált képeket készíteni. Azzal kísérletezett, hogyan tudja úgy utasítani a képalkotó algoritmust, hogy az eredetire a megtévesztésig hasonlító kép legyen az eredmény. Mint mondja, bármilyen demokratikussá teszi is a képalkotást a mindenki számára elérhető, természetes nyelveken is értő generatív AI, a promptolás, vagyis az algoritmus utasításának a művészete nem csak abból áll, hogy közöljük, mi legyen a képen. Ahhoz, hogy a végeredmény a megtévesztésig valósághű legyen, a klasszikus fotográfia eszköztárát sem árt ismerni. A mesterséges intelligenciát ugyanis leginkább úgy lehet rábírni, hogy a kamerával rögzítettre kísértetiesen hasonlító képet alkosson, ha a felhasználó azt is el tudja mondani, milyen megvilágítást, zársebességet, rekeszelést, látószöget szeretne viszontlátni.
Talán éppen ez járulhatott hozzá ahhoz is, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével egy időben a klasszikus fotografálás is a reneszánszát éli a 21. század első évtizedeiben. Először csak a profi fotósok, majd a műkedvelő amatőrök egyre szélesebb rétegei is visszatértek a filmes fényképezőgépek használatához. Olyannyira, hogy nem csak 35 milliméteres celluloid filmre rögzítő kamerákkal kattintgatnak egyre többen, de középformátumú Pentax és Rolleiflex kamerákat is rendszeresen látni az utcákon. Ezt részben az váltotta ki, hogy miután a mobiltelefonokba egyre profibb kamerák kerültek, és gyakorlatilag mindenkinek a zsebében ott lapult egy fényképezőgép, a profi fotósok és a műkedvelő amatőrök egyre nagyobb része tért vissza a valódi szakértelmet igénylő technológiák használatához.
Hozzájárulhatott az analóg fotózás újjászületéséhez a technika lassúsága is: a digitális felvételek elkészítésének öröméhez képest a teljes folyamatot izgalmassá és kalandossá teheti, hogy a film előhívására, a felvétel lenagyítására várni kell. Szauder szerint minderre csak ráerősített „a filmre fotózott képek kézzelfoghatósága. Hiszen a 21. századi, digitális eszközökkel készített fényképek túlnyomó többsége még csak nem is a lomtalanításon végzi, mint a Fortepan-archívumban őrzött felvételek jelentős része, hanem a digitális szemétben. A mobiltelefonokkal, képalkotó algoritmusokkal készített képek sokkal nagyobb arányban válnak az enyészet áldozatává, mint a klasszikus fényképészeti eljárásokkal készült felvételek.”
Köszönjük Pálinkás Zsoltnak és Szakács Szilviának a képek újragenerálásában nyújtott segítségét!
Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/mi
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
The post Szemérmetlenül meghamisítottunk néhány régi képet – és ebben a mesterséges intelligencia segített first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
