Napokig csak a Zenevonat futott be a Nyugatiba, hogy a papíron búcsúzó LGT elringathassa rajongóit

Thumbnail for 6330787

Sok helyen volt már koncert Budapesten, pályaudvaron speciel még nem. Aztán a Locomotiv GT kitalálta, hogy 1992 tavaszán a Nyugatiban búcsúzik el. Nem búcsúzott, még láttuk jó néhányszor – 2002-ben, a Hajógyári-szigeten tartott LGT-fesztivál előtt Solti János azt mondta: „Én el sem hittem, hogy ennek vége lehet” –, ám röviddel a rendszerváltás után mindenki azt gondolta, tényleg az LGT utolsó dalát fújja el a szél május 17-én.

Eredetileg két előadást terveztek, négy este lett belőle, a május 14-ei főpróbát is nyilvánossá tették. A vonatok nyolc napon át kizárólag a külső vágányokra érkeztek, és onnan indultak, a csarnokba egy sem döcöghetett be. Mivel a pályaudvar naponta 100–120 ezer utast eresztett át, az érintettek száma – halmozottan – csaknem egymillió volt. A csarnok bérlése meg másfél millió. A koncertet az akkor még jól futó Postabank szponzorálta. Játszott az idő tájt egy Vasas-labdarúgó, akit én konzekvensen „Banknak” neveztem, mert olyan jó helyen volt nála a labda, akár a pénz a trezorban. Magunk közt szólva, nem sok ilyen játékos akadt a nagy magyar futballkorszakok romjain, és néhány évvel később egy barátom e futballistáról is azt mondta: „Már csak Postabank.” Merthogy addigra annak is leáldozott.

Ám 1992-ben még ment minden, mint a karikacsapás, értsd: pénzintézeti és LGT-ügyben. Pedig a sínlefedéstől a színpad felállításáig, a villamosvezeték-átépítéstől a trafótelepítésig minden műsoron volt, közben fokozottan ügyelni kellett a műemlék tárgyak megóvására.
Az előkészítő munkák három és fél hónapig tartottak, a helyszín berendezésére négy nap maradt.

Ötszáz munkás melózott éjjel-nappal a négyszer 15 ezer nézőért, csak a sínek borítására száz tonna faanyagot, 15 ezer csavart és több tízezer szöget használt fel a megdolgoztatott kollektíva az átalakítást vezénylő Juhász Attila irányításával.

Az LGT, amely huszonegy évvel azelőtt, 1971 májusában adta első koncertjét, mégpedig a Budai Parkszínpadon, majd 1984-ben jelentette meg addigi utolsó nagylemezét, rajta a felejthetetlen Éjszakai vonatozással, 1992-ben élő éjszakai vonatozásokban vett részt a végállomáson.

A Kritika című folyóirat így vezette fel a monstre búcsút: „Megint úgy tűnt, mintha valami készülne történni. A belépők már egy héttel korábban elfogytak, az ember rég berozsdásodott kapcsolatait is kénytelen volt feleleveníteni a jegyhez jutás reményében, de csak azt tudhatta meg, mennyien készülnek oda olyanok is, akikről sejteni sem merte. Hirtelen megnőtt az egy négyzetméternyi lapfelületre eső Presser-interjúk száma. Miénk itt a tér, Neked írom a dalt, közben pedig kiderülhetett, hogy miért nem lehetett egy kelet-európai rockzenekarból világsztár, miben állt az a nem kilométerekben mérhető távolság, ki tartott be, ki nem. Szóval, mintha hosszú idő után újra valami készült volna. Hirtelen hihetetlenül fontosnak tűnt ott lenni, a valamiből kimaradok kínos érzésének árnyékában még a jegyárak sem az OTP-tartozások, a kéthavi villanyszámla és az átlagfizetések viszonylatában tűntek fel.”

Bár az eseményt úgy hirdették, hogy „az LGT történetének valamennyi nagy slágerét hallhatja majd a nagyérdemű”, ez – hacsak pirkadatig nem tart a buli – eleve valószínűtlennek tűnt, így „mindenki, mindenki” módfelett kíváncsi volt rá, mi szerepel a záró repertoárban, és mi nem. A Zenevonat meg A síneken adta magát. A Ringasd el magad, az Ő még csak most 14, a Kék asszony, a Miénk itt a tér, az Álomarcú lány, az És jött a doktor, a Neked írom a dalt, a Mi lesz velem?, a Boksz vagy az Embertelen dal nélkül nem létezett LGT-koncert. A Sziszifuszi blues bekerült a szórásba, és elringatott mindenkit, akárcsak a másik blues, a Royal („Gipszeld be a kezed!”), az eredeti felállással, Frenreisz metróssal-mozdonyossal és Laux „hűtlen baráttal”. De kimaradt például az Érints meg!, a Szabadíts meg!, a Segíts elaludni!, a Szeress nagyon!, a Mindenki másképp csinálja, az Egy elfelejtett szó, A rádió, a Boogie a zongorán, A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián vagy az Annyi mindent nem szerettem, míg az Ezüst nyárból csak rövid részlet hangzott fel.

A Nógrád Megyei Hírlapot nem is hatotta meg a körúti banzáj:

Úgy érezhette magát az ember, hogy a valamikori rock and roll banda, amelyik nekünk játszott a hegyoldalban, eltűnt. Most egy profit által vezérelt zenészcsapat próbált imitálni valamit. Nem ilyen volt a Loksi, mi nem ilyenre emlékszünk! A koncerten végig hiába vártuk, talán beindul a zenevonat, ugyanúgy, mint régen. Kiábrándító volt ez a búcsú, talán az járt jól, aki nem jött el. Számára megmaradt a régi LGT.

Az Egri Újság jóval lelkesebben – és a valósághoz hívebben – tálalta a történteket: „Már zúg is a csarnok. »Hívok egy régi álmot…” Presser Pici kísér… minket.”

A zeneszerző, aki a rendszerváltozás környékén felejthetetlenül megemlítette, hogy „vártam a fiókba zárt remekműveket, de egy sem került elő”, a búcsúkoncert(ek) előtt azt nyilatkozta: „Tényleg ez volt a legvidámabb barakk, nekünk elhihetitek. Mi igazán jól ismertük a többit.”
Azóta megélhetési historikusok nem győztek igazítani a történelmen, s egyébként is, ma már talán csak a Keletiben lehetne búcsúkoncertet rendezni, ha egyáltalán engedélyezné azt az LGT-nek a hatalom, és, ha élne még Laux József, Somló TamásBarta Tamás már 1992-ben sem élt –, egyáltalán: lenne még Locomotiv. Harminchárom esztendeje viszont azt írta a Mai Nap: „Alig győzik utánnyomni a Loksi-búcsúkoncert kazettáit, fogy a zenekar kislemez-gyűjteménye is, tovább tart tehát az LGT-őrület.”

A Népszabadságban szentimentálisnak nem nevezhető kitűnő kollégám, Jakab József tőle szokatlan hangnemben köszönt el a fiúktól: „Az a szemüveges mackó azt énekelte a Kék asszonyban: »Ha jönne egy asszony, ki engem keres, / mondjátok meg, hogy a szívem üres, / magányból születhet tán még egy dal…” Mostantól akkor erre várunk.”

Az Új Ludas Matyi viszont poénra vette az eseményt (naná!):

LGT-búcsúkoncert a Nyugati pályaudvaron. Két év múlva MDF-búcsúkoncert Rákosrendezőn.

Ha a Rákosrendező nem is, a többi stimmelt.

The post Napokig csak a Zenevonat futott be a Nyugatiba, hogy a papíron búcsúzó LGT elringathassa rajongóit first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest