Az 1956-os forradalmat követő megtorlás végeztével, az 1960-as évek elejére a pártállam vezetői elmondhatták, hogy leszámoltak a – korabeli szóhasználattal – jobboldali elhajlókkal. A rendszer megszilárdult, a Szovjetuniótól alárendelt viszony és az MSZMP egyeduralma megkérdőjelezhetetlenné vált, Kádár János vezető szerepe tabuvá merevedett. Nem volt Magyarországon egyetlen komolyan vehető személy vagy csoportosulás, aki vagy ami Kádár hatalma ellen szervezkedett volna, a belső mozgások, hatalmi játszmák sokkal inkább az első titkár kegyeiért folytak.

Ettől függetlenül eljött a szélsőbalos dogmatistákkal való leszámolás ideje a korábban meghirdetett kétfrontos harc jegyében. Az államvédelmi szolgálatok lelepleztek és meghiúsítottak egy állítólagos Kádár elleni puccskísérletet, a Belügyminisztériumból távozott az „elbocsátott légió”, a proletárdiktatúra és az osztályharc véresszájú szónoka, Marosán György pedig egy Kádár elleni komoly kirohanás után sértődötten távozott.

Kádár maga is tudta jól, hogy valós veszély nem fenyegeti a hatalmát, a balszél elleni akciók a saját tábor megfegyelmezésére, az esetleges jövőbeli ambíciók letörésére irányultak. Erről szólt az előző része a sorozatunknak, amelyben történészekkel készült beszélgetések alapján foglaljuk össze Kádár János életét. A tudományos tények és értékelések mellett helyet kapnak visszaemlékezések, és meg-megállunk háttérinformációk, pletykák felgöngyölítésére is.

A folytatásban továbbra is Dr. Krahulcsán Zsolt történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatási projektjének munkatársával beszélgetve arról lesz szó,

hogyan vezette Kádár János egy személyben az országot, miként reagált a Hruscsov-Brezsnyev váltásra a Szovjetunió élén, illetve miként törte derékba egy tehetséges színésznő karrierjét a pletyka, miszerint elvtársak orgiáin vett részt.

Kádár János szava döntött

Korábbi cikkünkben említettük, hogy a Kádár-rendszerben az országgyűlés, az állami szervek és intézmények, a választások mind csak fügefalevélként szolgáltak, a valóságban minden a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) berkein belül dőlt el. Nem tudjuk, pontosan mikor alakult ki a rendszer, ahol az elvi döntéseket az igazságszolgáltatástól a közigazgatásig szűk körű párttestületekben, bizottságokban hozták meg, amelyekben az érintett területek párton belüli reszortfelelősei – gyakran a legmagasabb szinten – vettek részt.

Úgy is mondhatjuk, ezek a bizottságok, a pártközpont Duna parti „fehér házában” ülésező különböző osztályai vették át az Országgyűlés szerepét. Az előterjesztések innen kerültek a pártvezetés asztalára, vagyis a Központi Bizottság (KB), a Titkárság vagy a Politikai Bizottság (PB) elé, ahol megvitatták, megtárgyalták, és a későbbiekben törvényszöveggé vagy törvényerejű rendeletté formálták. Zárójeles megjegyzés, miszerint például a bírói gyakorlatban az „illetékes” bizottság konkrét ügyekbe is beleszólt, befolyásolt.

A KB- vagy PB-üléseken tehát menetrend szerint az adott téma felelőse megtartotta a beszámolóját, majd a jelen lévő elvtársak is elmondták a véleményüket. Kádár közbe-közbeszólt egy-egy félmondattal, de általában hagyta, hogy mindenki elmondja a magáét.

A legvégén aztán úgy összegezte a vitát, hogy valójában a saját véleményét fejtette ki. A tagok pedig megszavazták, és amit megszavaztak, azt később már nem lehetett bírálni

– mondja a 24.hu-nak Krahulcsán Zsolt.

Ez a rendszer végigkísérte a teljes korszakot. Kádár ösztönösen nagyon ügyes hatalomtechnikus volt, a módszer működött: mindenki megfogalmazhatta a véleményét, a jegyzőkönyvekből látjuk, hogy vitához hasonló érvelések is előfordultak, de nyílt szembenállásra nem volt példa. A végén minden esetben Kádár János szava döntött, így irányította egy személyben az állampártot, az állampárton keresztül pedig Magyarországot és a magyar társadalmat.

Brezsnyev lép Hruscsov helyére

Áttérve a belpolitika mindennapjaihoz, sorozatunk előző részében láttuk, hogy az 1960-as évek elején megtörtént a képzelt vagy valós baloldali ellenzék megfélemlítése is. A következő megrázkódtatás nem is belföldről, hanem kívülről, egyenesen a Szovjetunióból érkezett: egy belső összeesküvés váratlanul és hirtelen megbuktatta Nyikita Hruscsovot, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) vezetőjét 1964 őszén. Hruscsov hivatalosan az előrehaladott korára és romló egészségi állapotára hivatkozva október 14-én bejelentette a lemondását, helyét Leonyid Brezsnyev foglalta el.

A Szovjetunió élén történt váltás bizonytalanságot keltett Magyarországon, főleg Kádár számára bizonyulhatott különösen kínosnak. Hiszen a szó legszorosabb értelmében Hruscsov helyezte őt a hatalomba, mindvégig pártfogolta, támogatta, sőt, személyesen is nagyon jól megértették egymást, itt írtunk arról, hogy barátság, egyfajta apa-fiú viszony alakult ki köztük. Alig fél évvel korábban, áprilisban még eljött Magyarországra ismét személyesen megveregetni a magyar első titkár vállát.

Valóságos diadalmenetet tartott hazánkban, Kádár ezer és egy alkalommal nyilvánította ki felé a szimpátiáját, beszédeiben a két testvérpárt közös menetelését hangsúlyozta, Hruscsov elvtársat példaképnek nevezte

– jegyzi meg a történész.

Akkor még úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, a hirtelen puccsra nem lehetett felkészülni, Kádár első gondolatai között nyilvánvalóan felmerülhetett a személyes sorsa. Mi lesz, ha az SZKP új vezetése a saját jelöltjét állítja a helyére? Ha a magyar elvtársak közül próbálja valaki kihasználni a helyzetet? Nem hagyta ránk a kételyeit, ám a helyzet olyan ritka pillanatot szült, amikor ez a szovjet vezetéssel szemben végtelenül szolgalelkű ember, ha nagyon óvatosan is, de kifejezte a véleményét.

Nevezhetjük morális kiállásnak

Hruscsovot egyébként „hivatalosan” többek között személyi kultusszal és a kollektív vezetés elvének megsértésével vádolta a belső ellenzéke, ezért küldték nyugdíjba. Kádárt egy hosszabb lengyelországi körutazáson érte a hír: nagyon meglepődött, Varsóból próbált tájékozódni. Négy nappal később érkezett haza, rögtön a Nyugati pályaudvaron hosszú, nyilvános beszédet tartott a meghívott külföldi delegációk és jelentős tömeg előtt, a rádió élőben közvetítette. A szokásoktól persze nem tért el, elsőként a lengyel útról és a lengyel testvérpárttal meglevő remek viszonyról szónokolt, majd rátért a „lényegre”:

„Én azt hiszem, hogy azok a magyar százezrek, akik a közelmúltban és az idén is itt, a mi hazánkban üdvözölhették, és szívből üdvözölték Hruscsov elvtársat, mint a nagy Szovjetunió kommunista pártjának, államának, népének reprezentánsát és a béke fáradhatatlan harcosát, jól tették, és utólag sincs semmi gondolkodni valójuk ezen.” Kijelentette, hogy az MSZMP és a magyar kormány továbbra is a szocialista országok egységére törekszik.

„Az emberi kapcsolatok terén, emberekkel a viszony az emberektől függően különböző lehet, hiszen minden ember más. De szeretném nyomatékosan aláhúzni, hogy a magyar kommunisták, a szocializmus ügyét szívén viselő minden magyar ember – és ez a mi többségünk – mindig tisztelettel, mindig szeretettel, jó elvtársi együttműködésre való készséggel találkozik és dolgozik azokkal, akik a nagy Szovjetunió kommunista pártját, a nagy szovjet államot, a nagy szovjet népet képviselik.”

Érthető módon nem akart nyíltan konfrontálódni Brezsnyevvel, mégis komoly arcvesztés lett volna, ha szó nélkül hagyja Hruscsov félreállítását. Mindenesetre bátorság kellett hozzá, engedjük meg Kádárnak, hogy morális kiállás volt ez a részéről a »bukott” jóbarát mellett

– fogalmaz Krahulcsán Zsolt, ugyanakkor hozzáteszi: nem sokkal korábban Kádár telefonon beszélt az SZKP új első titkárával, aki biztosította, hogy nem tervez változást Magyarország és az MSZMP élén.

Erre a telefonbeszélgetésre érdemes röviden kitérni. Tolmáccsal zajlott természetesen, aki az ilyenkor bevett formulák szerint azzal kezdte, Kádár elvtárs gratulál Brezsnyev elvtársnak a kinevezéséhez.

Kádár rögtön közbeszólt: nem gratulálok, hanem üdvözlöm.

Nem tudjuk, a vonal másik végén mindebből mit érzékeltek, de feltételezhetően Brezsnyevhez is eljutott a helyesbítés.

Az Onódy-ügy és Bara Margit karrierjének vége

A következő napokban Biszku Béla vezetésével magyar politikusok utaztak Moszkvába, akik a szovjet vezető pozitív üzeneteit továbbították: az SZKP irányvonala nem változik, továbbra is együtt építjük a szocializmust. Ettől függetlenül Magyarországon sokan vélték úgy, hogy, miután Kádár patrónusa a süllyesztőbe került, változhat a széljárás, ennek eredményeként pedig felerősödtek bizonyos kritikus hangok.

Azért ne szerveződésekre, összeesküvésekre gondoljunk, ezekre továbbra sem mutatkozott sem igény, sem lehetőség, hanem jóval kisebb jelentőségű és a kádári hatalmat csupán áttételesen érintő ügyekre. Ilyen lehetett például az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója, Onódy Lajos és 11 társa ellen indított eljárás 1964 decemberében.

Onódy ügyes kereskedőként jól menő, sikeres hálózattá fejlesztette a vállalatot, mígnem sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés vádjával perbe fogták. A bírósági eljárással párhuzamosan rágalomhadjárat indult, középpontjában az Onódy szervezte állítólagos orgiákról a pártelit egyes tagjai számára. A szóbeszéd áldozatául esett Bara Margit, a kor ünnepelt színésznője is.

Azt terjesztették róla, hogy bizonyos pártrendezvényen meztelenül táncolt, az elvtársak csokoládét nyaltak a meztelen testéről.

Bara nem is ismerte Onódyt, a perben sem került elő a szerepe, csakhogy senki nem szólalt fel az érdekében a pletykákat cáfolva: karrierje kettétört, onnantól kezdve komoly helyen nem kapott szerepet. Végül az ítélet szerint az Onódy Lajosra hat és fél éves börtönbüntetést szabtak.

Kádárt célozták?

Az ügy nagy port vert fel akkoriban, komoly publicitást kapott, ma sokan úgy magyarázzák, hogy az egészet szélsőbalos, szektás pártvezetők gerjesztették, mint Komócsin Mihály, Biszku Béla és Pap János. A kádári vezetést próbálták volna meg lejáratni, amely a sztálinista káderek ízlése szerint túlzottan lazította a társadalom feletti ellenőrzést.

Közvetve azt olvasták a fejükre, hogy teret engednek a mutyinak, ügyeskedésnek, a párterkölcsre fittyet hányva eltűrik a kispolgári attitűdöket. A Népszabadság tulajdonszerzésről, a társadalmi tulajdon megkárosításáról cikkezett, Biszku pedig kijelentette: minden területnek megvan a maga Onódyja.

Krahulcsán Zsolt szerint azonban az ügy háttere nem ennyire tiszta, talán túlzás ilyen mély összefüggéseket belelátni, az ugyanakkor elképzelhető, hogy néhány belügyes politikai tiszt, középkáder karrierlehetőséget látott abban, ha felfújja kicsit az esetet.

Sorozatunk folytatásában az 1968-as csehszlovákiai bevonulásról és a Kádárral többször is konfrontálódó Tömpe András öngyilkosságáról lesz szó. Egészen 1972-ig jutunk a történetünkben, amikor Kádár belengette a lemondását.

The post Kádár szokatlanul bátor volt Brezsnyevvel szemben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu