Amit én adtam a csoportnak, az egy összetartó közösséghez való tartozás, egymás tisztelete, vidámság, szeretet, barátságok. A magányból kiszabadultak, nyíltabbak lettek. Aki olyan kis begubózó volt, most olyan »locsi-fecsi” lett, hogy leesett az állam. Érzik és tudják, hogy nagyon szeretem őket. Valamint önbizalmat kaptak. Önmagukat győzték le.

A Szenior Örömtánc Magyarország szervezésében több tucat fővárosi és vidéki helyszínen nemzetközi előírásoknak megfelelően képzett, okleveles szeniortánc-oktatók tartanak táncfoglalkozásokat. A szenior örömtánc – ami egyébként Nyugat-Európában már 45 éve működik – kifejezetten az idősek számára kitalált mozgásforma. Táncpartnerre, előzetes tánctudásra nincs szükség.

Az egyik budapesti helyszínen járunk, a kőbányai Halom utcán, ahol keddenként délelőtt tíztől a fentebb idézett Roósz Andrásné – mindenkinek csak Ica – tartja a táncórákat. Az egymás után érkezők a gyors cipőcserét követően hamar megtalálják a helyüket a másfél órára táncparketté váló terepen.

„Rosszabbak vagytok, mint a gyerekek” – mondja kedves határozottsággal Ica a csoportnak, jelezve, hogy a beszélgetés helyét most már a mozgásnak kellene átvennie. A csoport létszáma ma 17 fő, mindössze egy idős úr van a résztvevők között. „A férfiak kicsit lusták” – magyarázza a nemek arányát a csoport vezetője. A lelkes táncosok közül már többen is túl vannak a nyolcvanon – a legidősebb a 85-öt is betöltötte –, nem mintha ebből kívülről bármi is látszana.

Az óra némi bemelegítés után egy körtánccal indul, majd piros szalagok kerülnek elő. Itt nincsenek lányok és fiúk, csak szalagosok és szalag nélküliek. A keringő lépéssel néhányaknak elsőre meggyűlik a bajuk, ám Ica fáradhatatlanul mutatja be újra és újra a mozdulatokat, amíg mindenkinek tökéletesen nem megy.

Ha négyszáz koreográfia nincs a fejemben, akkor egy sem

– vallja be Ica, miután véletlenül összekevert két mozdulatsort. A lépések és forgások gyakorlása közben mindig van idő egy-egy kortyot inni a táncosoknak, majd a régi motorosok már rutinnal, az újonnan érkezők még valamelyest bátortalanul vágnak bele az újabb és újabb koreográfiákba.

De beszéljünk egy kicsit arról, ki is tartja össze ezt a csapatot. „Ötéves koromban kezdtem el balettozni, végzett balettos vagyok tulajdonképpen. Úgy vettem férjül a férjemet, hogy »összetáncoltunk”. Később a civil életbe kerültem, mert a táncosoknak lejár az idő. Előbb gyógyszertechnikusként dolgoztam, majd egy baleseti központban röntgenműtősként. Onnan eljöttem nyugdíjba, de a lábaim nem igazán hagytak békén” – idézi fel a múltat Ica.

Magyarországon Csirmaz Szilvia, a mozgalom hazai referense honosította meg ezt a közösségi táncformát. „Ő sokat járt külföldön, és azt látta, hogy az idősek is tudnak szórakozni, táncolni, hogy van egy ilyen műfaj. Arra gondolt, hogy megtanulja. Elvégezte a referensképzőt Ausztriában, majd elindította itthon ezt a mozgalmat.”

Szilvia már több oktatót is kiképzett, mire Ica rátalált. „Elmentem hozzá, ő meg azt mondta: »jaj, de ügyes vagy!” Nem akartam mondani, hogy »hát, még szép”. Megkérdezte, nem lenne-e kedvem oktatóként is dolgozni, mire mondtam: dehogynem.”

A csoport 2018-ban alakult. Icának a családot jelenti.

Többen vannak, akik a kezdetektől fogva közöttünk táncikálnak. Sajnos olyan is van, aki már az angyalok között táncol.

Ica már régen elveszítette a férjét. A résztvevők között több egyedülálló és özvegy is van, ugyanakkor több nagymama is, szeretik ezt a szerepet, besegítenek a gyerekeik családjában, ahol tudnak. Neki is vannak gyerekei és unokái, ők élik az önálló életüket – kicsit messze tőle. Nem csoda, hogy a gyerekei is örülnek, hogy elfoglalja magát, és azt csinálja, amit szeret.

Megpróbálja összefoglalni, mit jelent a tánc az életében. De hogy is lehetne ezt megválaszolni, amikor a kettő ugyanaz. „Nekem a tánc az életem, ameddig bírom, csinálom. Ha hallok egy szép, jó zenét, már viszket a talpam, pörög az agyam egy koreón. A bajom az, hogy a férjem korán eltávozott az élők sorából, mert mi annyira szerettünk és tudtunk táncolni, amikor lehetőség volt, elmentünk valamilyen táncos helyre hétvégén még a gyerekek mellett is, mert a szüleink nagyon szívesen vigyáztak a kicsikre.”

Most oktatóként áll helyt – amihez minden évben legalább két képzésen kell részt vennie, különben az oklevele érvényét veszítené – ez nem kevés pénz, a mostani továbbképzés például hatvanezer forintjába került. Maga fizeti, de az adójából legalább leírhatja. A működésükről több helyről is értesülhetnek az emberek, szerinte főként Facebookon, szórólapokkal, szenior rendezvényeken vagy szájhagyomány útján terjed a hírük.

Ica elmagyarázza, mit is jelent a szenior örömtánc fogalma.

The post „A lábaim nem hagytak békén” – kiszabadít a magányból a szenior örömtánc first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu