Szerbhorváth György: Szerbia – mi lesz ennek a vége?

Mi lesz Szerbiában? Az utóbbi napokban-hetekben több tucatnyian kérdezték tőlem. De hát honnan tudhatnám a választ, senki sem tudja, jósolni pedig csak kávézaccból lenne érdemes, azt is az érdeklődők pénzéért. Ráadásul lapzárta körül derül majd ki, Szerbia mindenható ura, Aleksandar Vučić új kormányt alakíttat-e a még mindig sziklaszilárd parlamenti többséggel, vagy választásokat ír ki.

A másik állandó felvetés: milyen párhuzamok vannak vagy lehetnének Szerbia és Magyarország között? Ha ott tüntetnek az egyetemisták és a diákok, akkor itt miért nem? Vajon azért, mert ott mégiscsak volt egy szikra, mit szikra, a hatalmas újvidéki tragédia tizenöt halottal, és hogy a hatalom vonakodik az igazi felelősök megbüntetésétől, a legfelsőbb szintig? S mikor bukik meg az autokrata rezsim, ha százezrek vannak az utcán, és az egyetemisták követeléseit támogatják a legkülönfélébb rétegek, a földművesektől kezdve a taxisokon, az ügyvédeken, a professzorokon, a bajkereknek nevezett motorosokon át egyes hírneves sportolókig, színészekig, mondhatni, mindenki?

Az autokrata rezsimek összehasonlítása, a párhuzamvonás indokolt tudományos foglalatosság, de a válaszokig mégsem jutunk el. Itt is, ott is a rendszer tulajdonságai ugyanolyanok: állami propaganda és médiasötétség; az ellenzék felőrlése, megosztottsága; a közalkalmazottak megfélemlítése és zsarolása; az oktatás, az egyetemek, a tudományos szféra bedarálására való törekvés; az önkormányzatok pórázon tartása. Aztán a beruházások leosztása a haveroknak, az oligarchák felemelése vagy épp kegyvesztettsége; az összeharácsolt vagyon kimenekítése. A folyamatos ellenségkeresés, legyen az Koszovó, Horvátország vagy épp Brüsszel. Ott van viszont a hatalom másfél-kétmilliós bázisa, leginkább a vidéki, szegényebb és iskolázatlanabb rétegekből. Miközben majd egymilliós az a tömeg, amely főleg Nyugatra emigrált. Végül pedig ott az egyeduralkodó fővezér, aki mindenről dönt, és mintegy leprivatizálta magának a titkosszolgálatot is – paranoiája mégsem csökken.

Simonovits András: Nyugdíjemelésről

Bár sok problémája van a magyar nyugdíjrendszernek, sokak számára a legfájóbb probléma a nyugdíjemelés. 2010 óta évről évre a kormány csak az infláció mértékében „emeli” a már megállapított nyugdíjakat, és a nyugdíjasok elégedetlenek az emeléssel. Ebben az írásban röviden áttekintem az inflációkövetés logikáját, a nyugdíjak szükségszerű lemaradását a bérektől, végül vázolom, hogyan lehetne javítani a rendszeren.

Inflációkövetés

Magyarországon 2010 óta a már megállapított nyugdíjak évről évre a fogyasztói áremelkedést követik. Például 2024-re a kormány 6 százalékos inflációt jelzett előre, ennyi lett az éves nyugdíjemelés is. A tényleges infláció 4 százalék körüli lett, tehát a nyugdíjasok körülbelül 2 százalékos reálemelkedést élvezhettek.

Az inflációkövető emelés előnyös lehet a nyugdíjasoknak, ha csökken az átlagos reálbér (utoljára ez 2023-ban fordult elő, 3,4 százalékkal). Hamarosan látni fogjuk azonban, hogy az induló nyugdíjakat adottnak véve, a nyugdíjasok általában veszítenek az árkövető indexáláson.

Seres László: A Facebook-cenzúra vége és a „fake news” mítosza

Bármi motiválta is Zuckerberget a Meta tényellenőrzőinek elküldésére, jól tette, ideje volt véget vetni kétséges legitimitású cenzorok valóságszelektálásának. Azt kéne azonban átgondolnunk, mi számít valójában álhírnek.

Egy opportunista, elvtelen, önös érdekből Trumphoz dörgölőző üzletember kártékony, a rasszista és szexista kirekesztésnek teret adó lépése – nagyjából így lehetne összefoglalni azt a dühödt és értetlen reagáláscunamit, amit Mark Zuckerberg kapott, miután a Meta Threads platformján és egy virálissá vált videóban bejelentette: „ideje visszatérnünk a szólásszabadsághoz kapcsolódó gyökereinkhez”. Ez konkrétan olyan lépések megtételét jelenti, amelyeket a szabad szólás hívei régóta sürgettek: a külső NGO-khoz (például FactCheck.org) kiszervezett úgynevezett tényellenőrzés megszüntetését (ezt az X-ről ismert közösségi kontroll váltja fel), egyszerűsítik a moderálást, és végre megszüntetik a társadalmi, politikai tartalmak négy éve tartó hátrasorolását, illetve nettó kiiktatását.

Ha az olvasó velem együtt azt tapasztalta, például a Covid idején, hogy meg akar nézni vagy osztani egy adott posztot, de azt látja, hogy fölötte egy felirat jelenik meg azzal, hogy „[f]igyelem, ebben az üzenetben blokkolt tartalom van”, vagy „[e]z az oldal ismételten hamis információkat osztott meg”, vagy „[m]ielőtt megosztod ezt a történetet, tudnod kell, hogy független tényellenőrzők vitatták annak helyességét”, netán „[e]z a hozzászólás irrelevánsnak vagy helytelennek tűnik, és nem lehet közzétenni”, akkor tudja, miről beszélek: valahol valakik, akik nálunk jobban ismerik a valóságot, el akarják dönteni, mit olvashatunk vagy oszthatunk meg másokkal.

„Lehet, hogy nem a megfelelő okokból tett helyes lépés” – így nevezte a bejelentett változtatást Nate Silver, az ismert amerikai statisztikus, aki a tényellenőrzés néhány évvel ezelőtti bevezetését annak a „morális pániknak” tudja be, amit az „álhírek” szerepe váltott ki Donald Trump elnökké választása után a baloldalon. Silver fontos meglátása, hogy a tényellenőrzés már régóta minden újságíró alapvető feladata volna – ebből viszont az következik, hogy nincs szükség a közösségi médiában egy olyan kasztra, amely mások fölé emelkedve, helyettük akar dönteni arról a filozófiai kérdésről, hogy mi számít tényleges hírnek, „irreleváns” vagy „helytelen” hozzászólásnak. Hogy mi számít objektív valóságnak.

„Utólag előre lehetett látni” – Ingo Schulzéval J. Győri László készített interjút

Ingo Schulze magyarországi ismertsége alighanem meghaladja a német nyelvű írókollégáiét, életművének java a Gondolat, majd az Európa Könyvkiadó, valamint fordítója, Nádori Lídia jóvoltából magyarul is megjelent. Legutóbbi regényét, a Jóravaló gyilkosokat pedig már a Prae adta ki. Írói alapélménye és egyik fő témaforrása 1989–90, a „Wende”, a politikai fordulat. Hazájában közszereplőként gyakori vendége a tévé- és rádióstúdióknak. Ahogy korábban ő maga is önironikusan mondani szokta, sokáig ő volt „az ügyeletes ossi”, aki az egykori NDK-ban szocializálódott értelmiségiként fáradhatatlanul próbálta megvilágítani, mit gondolnak az egykori keletnémetek a német egyesítés után kialakult helyzetről. 2023. november 3-tól a Német Nyelv- és Irodalmi Akadémia elnöke. Újságcikkeiben és esszéiben gyakran foglal állást politikai és társadalmi kérdésekben. Budapesten legutóbb 2024 szeptemberében, a Könyvfesztiválon járt, ahol Vágvölgyi B. Andrással beszélgetett a pódiumon, valamint Barna Imre moderálásával több írótársával együtt kerekasztal-beszélgetésen vett részt.”

Ascher Tamás: Lukáts

Elképesztő konokság, dac szorult belé. Minden rendező megtestesült álma volt, tele ötlettel, kreativitással, szürreális fantáziákkal – de harcolt is a rendezőkkel, minél közelebb állt hozzájuk, annál inkább. Én meg beleálltam a harcba: nem akartam belenyugodni, hogy számára morális kérdés, emberi tartása alappillére, hogy tájszólását megőrizze; hogy gyakran sisegő s-hangzóját nem hajlandó javítani – mintha valamiféle behódolásra akarnám kényszeríteni, silány kompromisszumra… Egy Hamlet-próbán sokadszor szóltam rá türelmetlenül: a másodperc töredéke alatt vörösre gyulladt fejjel a kezében tartott kellék fadárdát felém hajította, az a nézőtéren átrepülve bevágódott egy zsöllye szintén fából készült támlájába, és rezegve megállt, mint egy nyílvessző. Egy pillanatnyi ijedtség után nem tagadhattam meg elismerésem a szép dobásért – valójában lenyűgözött a nem mindennapi indulat tüze, egyben a sírni való kétségbeesettség gesztusa. (Egyébként nem Hamletet játszotta: Hamlet atyját, meg a sírásó bohóc-szerepét.)

Az igazságtalansággal szemben szüntelen dühe nem csak alakításait, rendezéseit hatotta át: elképzelt például egy szisztémát, ami lehetetlenné teszi az országos választások meghekkelését: elmondása szerint Hadházy Ákost is felkereste ötletével. Kreatív fantáziája számtalan területre kiterjedt: „Csend-harang” – mutatta büszkén a negyvencentis prototípust: mobilszobor, a harang állandóan leng, a nyelve egyetlen madártoll. Nem elégedett meg a modellel: Dunaújvárosban, a gyárban talált valakit, elkezdte megépíttetni eredeti nagyságban… Egy része elkészült, aztán az egész mégse. Mikor kidolgozta a digitális rendszám ideáját, kiutazott a BMW müncheni központjába tárgyalópartnert keresni – valószínűleg nem talált.

The post A nyugdíjemelésről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu