A tavaszi ülésszak kezdete előtti héten, február 18-19-én, Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz és a KDNP, tudta meg az ATV. Orbán Viktor miniszterelnök ilyenkor szokott sajátjainak politikai helyzetértékelést és stratégiai iránymutatást adni.
Az ATV úgy tudja, hogy a tavaszi országgyűlési ülésszakra való felkészülés jegyében napirenden szerepelhetnek olyan nagy horderejű törvényjavaslatok is, mint „a családtámogatások megvédése, a Donald Trump győzelméből és elnöki rendeleteiből fakadó pozitív hatások, az ukrajnai háború és a béke kérdése, illetve
a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatok.”
Orbán Viktor múlt héten a Kossuth Rádióban beszélt arról a USAID források befagyasztása kapcsán, hogy nyilvánosságra kell hozni, mely magyar szervezetek kaptak pénzt a tengerentúlról, és szankcionálni kell azokat, akik azt elfogadták. „Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni” – mondta Orbán, azt ígérve, hogy ehhez meg fogják teremteni a jogalapot.
A miniszterelnök február 22-én mondja el az évértékelő beszédét a Várkert Bazárban, a parlament tavaszi ciklusa ülésszaka várhatóan február 24-én kezdődik.
The post ATV: a „Soros-birodalom kiszorítása” is terítéken lehet a Fidesz kihelyezett frakcióülésén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu