Amikor egy gimnazista a pályaválasztáshoz ér, sok mindent át kell gondolnia, még akkor is, ha már nagyon jól tudja, mi akar lenni, ha nagy lesz.
Nem csak azt döntjük el, hol folytatjuk a tanulmányainkat, hanem azt is, hogy hol fogjuk eltölteni életünk tán legszebb éveit. A szakmai lehetőségek mellett így a megélhetési költségek, a város hangulata és az egyetemi közösség is kulcsfontossággal bír. A felsorolt tényezők ismeretében a legtöbben persze a főváros felé veszik az irányt, pedig vidéken is van élet. Például Pécsen, Magyarország egyik legpatinásabb egyetemi városában, amit, ha egy kicsit közelebbről megnézünk, láthatjuk, hogy minden tekintetben kimagaslóan sok lehetőséget kínál a hallgatóknak.
Pécs egyik legnagyobb előnye a megélhetési költségek terén nyilvánul meg, ami a mai világban különösen fontos szempont. A budapesti árakhoz képest jelentősen kedvezőbbek a lakhatási lehetőségek, legyen szó albérleti vagy kollégiumi díjakról. Emellett a szórakozási és kulturális programok is elérhetőbb árfekvésben mozognak, így a hallgatóknak nem kell lemondaniuk a kikapcsolódásról sem.
Világörökség része
A megfizethetőség persze nem érne semmit, ha a város egyébként nem lenne barátságos és otthonos. Szerencsére Pécsre mindkettő jellemző. Sétálóutcái, építészete, a rengeteg történelmi emlék teszi izgalmassá a várost: a föld alatti Cella Septichora Múzeumtól kezdve a török kori építészeti emlékeken át a Zsolnay család munkásságáig. Itt jegyezzük meg, hogy a pécsi ókeresztény sírkamrák felkerültek az UNESCO világörökségi listájára.
![Pécs garantálja, hogy fiatalként itt töltsd el életed legszebb éveit 2](https://s.24.hu/app/uploads/2025/02/uj_1-1024x683.jpg)
A történelem mellett a Pécs „mediterrán klímája”, egyedülálló természeti környezete egy egészen különleges atmoszférát hoz létre, amibe nagyon könnyű beleszerelmesedni. A Mecsek közelsége lehetőséget biztosít kirándulásokra, sportolásra, a feltöltődésre. A Tettye, a Misina vagy az Orfűi-tó mind remek célpontot kínálnak arra, hogy kipihenjük az egyetemi órák és a vizsgák fáradalmait.
Mert a lényeg mégiscsak az egyetem és az egyetemi élet, igaz? Lévén, hogy Pécs az ország egyik legismertebb és elismertebb egyetemi városa – nemzetközileg is elismert, a „The Campus Advisor” tavaly a 14. legélhetőbb egyetemi városnak sorolta be, többek között olyan világhírű egyetemvárosokat megelőzve, mint London, Krakkó, Barcelona vagy Párizs. Szóval a baranyai megyeszékhely ebben sem fog csalódást okozni.
A gazdasági pályára készülőknek külön jó hír, hogy a Pécsiközgáz, azaz a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara kifejezetten színvonalas műhely. Az itt zajló oktatás egyik legnagyobb előnye, hogy kisebb létszámú csoportokban zajlik, az egyedi oktatástechnika pedig személyre szabottabb figyelmet tesz lehetővé az oktatók részéről. A folyamatosan megújuló tantervük pedig a kortárs kihívásokhoz alkalmazkodik, például rendszeresen előkerül fenntarthatóság vagy az AI mint téma, de mindemellett valós üzleti problémákon is dolgozhatnak a hallgatók.
![Pécs garantálja, hogy fiatalként itt töltsd el életed legszebb éveit 3](https://s.24.hu/app/uploads/2025/02/pte4-1024x682.jpg)
A kiscsoportos létszámnak köszönhetően a hallgatók között pedig gyorsan kialakulnak a kapcsolatok, ami a tanulmányok mellett azért is fontos, mert az egyetemi élet vérkeringésébe is könnyebb lesz így bekapcsolódni. A szórakozóhelyek, kávézók és sportlétesítmények fő közösségét is rendre az egyetemisták alkotják, ezáltal folyamatosan pezsgő diákélet zajlik a városban. És közben a kulturális élet is virágzik, például a Zsolnay Negyed, a Pécsi Nemzeti Színház, de a számtalan koncert és fesztivál is biztosítják azt, hogy mindig jó érzéssel gondoljunk vissza az itt eltöltött évekre. Csak felsorolás szintjén a Kodály Központ komoly- és könnyűzenei koncertekkel, a világszínvonalú Fény Fesztivál a nyár közepén, vagy a kifejezetten egyetemistáknak szóló PEN (Pécsi Egyetemi Napok) és az International Seasons, végül pedig az országosan is népszerű a Fishing on Orfű.
Pécs tehát tényleg ideális választás lehet mindazoknak, akik otthonos, barátságos, de mégis pezsgő egyetemi életre vágynak, távol a metropolisz zajától. A megfizethető életkörülmények, a kényelmes városi közeg, a gazdag kulturális és természeti adottságok, valamint a személyesebb egyetemi oktatás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a legjobb döntés legyen egy egyetemista számára.
És szerencsére a világ végére sem kell mindezért elmenni. Pécs vonattal és busszal is könnyen megközelíthető, országbérlettel ráadásul jutányos áron. Ott pedig már akár biciklivel vagy gyalog is gyorsan elérhetőek a legfontosabb helyszínek. Például a Pécsi Tudományegyetem épületei, hiszen mégis csak tanulni érkezel ide!
A Pécsiközgáz a nagybetűs életre is felkészít
Pécs az ország egyik legjobb városa, a Pécsi Tudományegyetem az ország egyik legjobb egyeteme, a Pécsiközgáz pedig az ország egyik legjobb műhelye.
Az élet, a lényeg akkor kezdődik csak igazán, amikor az ember kirepül az iskolapadból, és az egyetemen megszerzett diplomát sikerre próbálja váltani. A Pécsiközgáznál külön figyelnek arra, hogy erre is felkészítsék a hallgatókat. A Kar számos nemzetközi lehetőséget biztosít hallgatói számára: egyedüliként az országban egy alap- és egy mesterképzése is rendelkezik a rangos EFMD akkreditációval, így ezeken az angol nyelvű képzéseken – ahol a magyar hallgatók a nemzetközi hallgatókkal tanulnak együtt – nemzetközi szinten is magasan jegyzett diplomát lehet szerezni. A kettősdiploma programok lehetővé teszik, hogy a diákok egyszerre két országban tanuljanak, így szélesebb látókörre és nemzetközi tapasztalatra tehetnek szert.
Az egyetem emellett szoros kapcsolatot ápol különböző vállalatokkal és ipari szereplőkkel, amelyek aktívan részt vesznek az oktatásban. A vállalati együttműködések révén a hallgatók gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, valós piaci kihívásokkal találkozhatnak, és könnyebben elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon. Az egyetem és a cégek közötti partnerség biztosítja, hogy a diákok naprakész tudással és piacképes készségekkel érkezzenek meg a nagybetűs életbe. Az iExpo például egy olyan esemény, ahol a hallgatók a féléves munkáikat vállalati szakembereknek mutatják be, ezenkívül működik a Karon egy központ, ami a startup fejlesztéseket segíti vállalati mentorprogrammal illetve azzal, hogy a cégeket összekapcsolja a hallgatókkal.
![Pécs garantálja, hogy fiatalként itt töltsd el életed legszebb éveit 4](https://s.24.hu/app/uploads/2025/02/pte3-1024x682.jpg)
A cikk a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának támogatásával készült.
The post Pécs garantálja, hogy fiatalként itt töltsd el életed legszebb éveit first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu